Köszönet a Rendőrségtől

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, szeptember 2-án nagy érdeklődés mellett tartották meg Budaörs belvárosában az Idesüss Fesztivált, melynek biztosításáért a Pest vármegyei polgárőrök is komoly számmal dolgoztak. A több napos munkát elismerve minap írásban mondott köszönetet a Budaörsi Rendőrkapitányság vezetője.

Dr. Öveges Kristóf rendőr ezredes, kapitányságvezető dr. Bilisics Péternek, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnökének küldött köszönőlevelében leírta, hogy a polgárőrök a rendezvény biztosítását jelentős mértékben segítették, magas színvonalon és szervezetten hajtották végre az érintett útszakasz, valamint a környező szervizutak teljes zárását, továbbá szükség esetén forgalomirányítási feladatokat láttak el.

„A szervezett, fegyelmezett, magas színvonalú szolgálatellátásért köszönetemet fejezem ki … a rendezvény biztosításában résztvevő polgárőröknek. Munkájuk nélkülözhetetlen volt a rendezvényen résztevők biztonságának megőrzéséhez, melyet jól igazol, hogy a biztosítási feladatok ellátása során rendbontás nem történt.

A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség és a Budaörsi Rendőrkapitányság jó együttműködésére a jövőben is számítunk.”


baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnep ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.