Lovas bemutató a csatatéren

Régóta hagyomány, hogy az 1849. április 6-án, Isaszeg mellett, a császári és a magyar csapatok közt lezajlott csata emlékére emlékhadjáratot tartanak. A XXXV. Isaszegi Történelmi Napok egyik látványos eseménye volt a Pest vármegyei lovas polgárőrök bemutatója.

A XXXV. Isaszegi Történelmi Napok keretében szó szerint a csatatéren mutatta be a Hadak Útja Lovas és kutyás Polgárőr Egyesület a Dányi Ördöngős Néptáncegyüttessel közös produkciójukat. A nagy közönségsikert kiváltó bemutató lovas szakmai felelőse a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség lovasa, Gál-Csekeő Dorottya volt.

A hétköznapokban maga a lovaglás hosszú rögös útját is mindössze 1% lovardába tévedt lovagolni vágyó viszi véghez. Azt, hogy mindezt zenére ütemesen közönség előtt és zászlók között tegye meg egy lovas, kvázi egy rockopera főszereplőjeként ez igen-igen ritka. Gál-Csekeő Dorottya és csapata bebizonyította, hogy a hétköznapok hősei bizony a csatatéren is tudnak elismert tábort alkotni.


  • Éves közgyűlés (+ live)
    A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség ez évben is megtartja rendes évi közgyűlését.
  • Egy hűséges társunk tért át az örök mezőkre
    Formás Fáklya, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség gondozásában levő kisbéri félvér fajta ló 18. életévében az „örök legelőkre​” tért át.
  • Szolgálaton kívül is a lakosság szolgálatában
    Közlekedési baleset történt húsvét utáni első munkanapon Maglódon. Egy polgárőr éppen arra járt, és bár nem volt szolgálatban mégis megállt, hogy segítséget nyújtson.
  • Lagzi Lajcsi esete akár sikertörténet is lehet
    A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség (PVMPSZ) által gondozott Kozma Sándor Reintegrációs Program újabb mérföldkőhöz érkezett, Galambos Lajos, közismert nevén Lagzi Lajcsi sikeresen teljesítette a reintegrációs időszakát és ismét aktívan szabadon láthatja el életfeladatait.​
  • Kutyás nyomkövetés Törökbálinton
    Az áprilisi időjárás a polgárőr kutyák képzését is segítheti. Például a nyomkövetés gyakorlását.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt Halásztelek határvédelem hulladék idős Internet csalás jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kibervédelem kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác újlengyel