Motoros és családi napok Vácott

Ahogy az lenni szokott, idén is a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség Készenléti és Ellenőrzési Egységének motorosai kaptak felkérést a Dunakanyar Motoros Találkozó és Családi Napon tartott felvonulás biztosítására.

Rekord számú motoros vett részt az immár komoly múlttal rendelkező Dunakanyar Motoros Találkozó és Családi Napokon. A május 23-i figyelemfelkeltő felvonulás 11 órakor indult Szobra a rév kikötőjéhez.

 A nagy létszám miatt lassabban érkeztünk meg Szobra, ezért nagyon kis pihenő után már indultunk is vissza Vácra – mondja Nagy Sándor motoros polgárőr, a biztosítás vezetője. – 15 órakor Vácon belül egy apró felvonulással felsorakoztunk az 1761 és 1777 között épült Váci Székesegyház előtti térre, ahol volt egy rövid beszéd után a vasmadarakat katolikus és református szertartás szerint megáldották.

A motoros polgárőrök jelenléte a rendezvényen már-már megszokott, hiszen kezdetettől fogva minden évben ők biztosították a felvonulást. Erről írtunk például itt és itt, de készült videó is.


  • Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)
    Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.

baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnep (18) ünnepség (18)

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.