Óriási siker a Tháliában

Polgárőrök és szeretteik, majd hetven fő nézte végig március 20-án este a Thália színház együttműködési felajánlásaként a Nőt Vagy Életet! című előadást.

A Hevesi László, Vida Péter, Balaskó Bence és Mórocz Adrienn által játszott, Vida Szabó Andrea koreográfiájával színpadra került darab egy virtuóz vígjáték, ami a Woody Allen ősatyjaként is számon tartott Groucho Marx életéről szól. A darabot Paczolay Béla rendezte és Hamvai Kornél fordította. A darabban zseniális humorú monológok és rövid szkeccs jelenetek váltják egymást, amikből kiderül, hogy lett egy New York-i csóró kiskölyökből a humoripar és showbiznisz fenoménja. Stand up, varieté, kabaré és egy út a világsikerig – nőkkel, aranyköpésekkel, Hollywood és a csillogás sötét oldalával.


Az előadás a polgárőrök körében egyöntetűen óriási sikert aratott. Dr. Bilisics Péter köszönetét fejezi ki a Thália színháznak, Urbanek Gyöngyinek, Vida Szabó Andreának valamint Vida Péternek, hogy a Pest vármegyei polgárőrök szórakozását segítették, ahhoz hozzájárultak. Tájékoztatások szerint a jó kapcsolat továbbra is fennmarad, így a színház előadásaira a későbbiek folyamán is jelentős kedvezményt kapnak majd a polgárőrök a kulturális együttműködés keretén belül.


  • Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)
    Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnep ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.