Pest vármegye két helyszínén is eltűnt személyt kerestek a polgárőrök (+fotók)

Két helyen két különböző embert kerestek a polgárőrök augusztus 6-án, vasárnap. Mindkét helyen komoly erők mozdultak meg.

Mint ahogy arról már hírt adtunk július 31-én reggel ment el otthonából az a férfi, aki a tűzoltóságtól vonult nyugdíjba. A volt tűzoltóparancsnok hátra hagyta autóját, igazolványait, pénztárcáját, telefonját és az adatgyűjtéskor derült ki, hogy ráadásul gyógyszeres kezelés alatt állt. A polgárőrök őt másnaptól szinte folyamatosan keresték, augusztus 6-án vasárnap pedig egy nagyszabású akciót tartottak. A katalinpusztai látogatóközpontban volt a gyülekező, ahonnan 110 önkéntes indult az eltűnt férfi felkutatására.

Ugyanezen a napon sajnálatos módon egy 11 éves kislány is eltűnt Pilisvörösváron, akinek felkutatására szintén nagy erőkkel készültek a hatóságok, illetve az önkéntesek. A várost több szektorra osztva vizsgálták át gépjárművekkel és gyalogosan a keresésében résztvevők, majd a kutatást később kiszélesítették a külterületekre is.

Mindkét esetben a keresett személyt megtalálták. Kislányt az egyik pilisvörösvári lovardában, ahol a tulajdonosnak tűnt fel a gyerek, míg az első helyszínen a sűrű erdőben, Katalinpusztától 5 kilométerre találták meg a nyugdíjas tűzoltót. Igaz, neki már csak az élettelen testét, de ez is sikernek számít.

Mindkét helyszínen polgárőrök tucatjai kutyás és lovas polgárőrök, drónok és hőkamerák segítségével végezték a kutatást.

Dr. Bilisics Péter, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke ezúton is köszönetét fejezi ki minden önkéntesnek, aki a két helyszínen áldozatosan, saját szabadidejüket és energiájukat nem sajnálva, segítettek.


  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
  • Először közösen, Újlengyelen
    Homor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.