Újabb köszönőlevél érkezett a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elektromos postaládájába. Ezúttal a motoros polgárőrök munkáját köszönték meg illetve ismerték el.
Hónap: 2025. szeptember
Itt vannak a pilisszentlászlói személykeresés képei (+ képek)
Ahogy erről tegnap beszámoltunk, több mint ötszáz önkéntes jött össze szeptember 28-án Pilisszentlászlón, hogy felkutassa és megtalálja a három hete eltűnt K. Nikolettet.
Félezer önkéntes kereste az eltűnt lányt
Több mint ötszáz önkéntes jött össze ma reggel Pilisszentlászlón, hogy a környék hegyeit-völgyeit tüzetesen átvizsgálva megtalálja a három hete eltűnt K. Nikolettet.
Ezúttal Aszódon tanultak a polgárőrök (+ képek)
A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség oktatási-képzési roadshowjának következő állomása szeptember 27-én Aszódon volt.
Sikerült megmenteni egy ember életét
Sokszor mondjuk, hogy a polgárőrnek a járőrszolgálata során tudnia kell meglátni és felismerni az emberi tragédiákat is, és azt is mondjuk, hogy mindig empátiával kell hozzáállni a polgárokhoz. Hiszen ezért vagyunk „Polgárőrség”.
Népszerű volt a PVMPSZ üdülési programja
Az előző évekhez hasonlóan idén is lehetőséget adott polgárőreinek a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség, hogy az önzetlenül, térítésmentesen, saját szabadidejük feláldozásával vállalt szolgálatok után a családjukkal együtt eltölthessenek egy kellemes hétvégét Gidrán Major vendégházaiban. És mint ahogy az várható volt, a lehetőséggel sok polgárőr élt.
Autót kapott Iklad
Szolgálati autót, láthatósági mellényeket és a szolgálatok ellátásához használható egyéb eszközöket vehetett át szeptember 23-án a nemrég alakult Ikladi Polgárőr Egyesület.
Tömegeket csalogatott Vecsésre a KáposztaFeszt
Immár huszonharmadik alkalommal rendezték meg Vecsésen a Káposztafesztivált, amely a térség legnagyobb kulturális és gasztronómiai rendezvénye. A tömegeket vonzó esemény zavartalan lebonyolításában, a közrend és közbiztonság fenntartásában, valamint a látogatók biztonságának garantálásában komoly feladatuk volt a polgárőröknek is.
Keressük együtt Kaszás Nikolettet!
Felhívással fordulunk minden jóérzésű és tenni akaró Pest vármegyei polgárőrhöz!
Polgárőr lelt rá a keresett személyre
Rendőrök, polgárőrök, közterület-felügyelők és számos civil kereste szeptember 20-án azt a kistarcsai nőt, aki öngyilkossági szándékát kilátásba helyezve hagyta el otthonát.