Karácsony másnapján a keresztény világ az Egyház első vértanújára, Szent István diakónusra emlékezik meg. Ünnepe nem elgondolt terv szerint, hanem a történeti fejlődés szerint került karácsony második napjára.

Olvass tovább

A naptári év lassan a végéhez ér. Minden meggyújtott adventi vagy hanukagyertya alkalmas rá, hogy valódi fényt hozzon, és bizakodóbbá, reménytelibbé tegye az életet. Valahányszor így, advent idején a családok és szeretteik egy asztalhoz ülnek, voltaképpen a múltat, a jelent, és a jövőt, az életet ünnepeljük. Karácsony titka maga az élet, amelyet pusztán az eszünkre hagyatkozva felfogni nehezebb, mint lélekkel közel kerülni hozzá.
Talán az év végi számadásainknak is valahogy úgy kellene kezdődniük: vajon mennyire szolgáltuk idén a nagybetűs ÉLETET? Tudtunk-e példát adni az élet tiszteletére és megbecsülésére? Megláttuk-e a hozzánk közel állók és körülöttünk lévők küzdelmét, az emberek hétköznapi gondjait? Tettünk-e valamit értük?
Ahhoz, hogy gyógyítsuk a sebeket, oldjuk az emberek magányát, meglássuk a szükséget, elkötelezett, tevékeny, közösségek és sok-sok ember kell. Hogy legyen, aki – Luther Márton szavait idézve – „a szeretetnek ezeket a munkáit elvégezze”.

Advent idején különös hálával gondolok arra, hogy Pest megyében, ahogy országszerte a polgárőrök nemcsak hirdetői, hanem eltökélt „munkásai” is az önkéntességnek, önzetlenségnek, szeretetnek, segíteni akarásnak.

Bármennyit változott is a világ, a hely, ember és környezetismeretük az Ő tenni akarásuk és a szeretet utáni vágyakozásuk semmit sem csökkent.

Köszönet illeti munkájukat, amikor azon dolgoznak, hogy az ember ne maradjon teljesen magára. Vannak kitüntetett idők, amikor ez a munka még élesebben látszik: advent éppen ilyen különleges idő.
Kálvin János mondta egyszer egy karácsonyi prédikációjában, hogy: „A legmagasabb bölcsességre akkor jutunk el, ha az egyszerű pásztoroktól tanulunk. Mert ugyan mire mennénk, ha a világ minden bölcsességét a fejünkben hordoznánk, de hiányozna belőlünk az az élet, amiben minden bölcsesség és gazdagság rejlik…”
Kérem a Polgárőröket, segítsék a jövőben is – ahogy eddig –, szolgálatukkal a közbiztonságért tett erőfeszítéseiket valamint Szeretteiket, hogy továbbra is támogassák a példaértékű áldozatvállalásukat!

Nekem az elmúlt időszak, nagyon embert próbálónak tűnt, szerintem ezzel nem vagyok egyedül. 

Úgy érzem az életünk nagy változáson megy keresztül. A felgyorsult világunkat lelassította ez a járvány! Ideje lenni megpihenni az embereknek és elgondolkodni, hogy hogyan folytassuk az életünk! Legfőbb kincsünk az egészségünk mellett, a tanulás, a munka és sok minden más a jövőnkön való gondolkodás nagyon fontos! Én arra ösztönzök mindenkit, hogy mindannyian gondoljuk végig mennyi minden jóval és pozitív dologgal fogjuk folytatni/újrakezdeni az életünket a járvány után! Pihenjünk, tartsunk ki és tekintsünk előre! Egy idézettel szeretnék még egy kis kitartást küldeni mindenkinek: “A tanulásnál mindig az jelenti a legnagyobb akadályt, amiről az ember azt hiszi, hogy nem képes megtanulni.”

SEGÍTSÜNK EGYMÁSNAK,EGYMÁSÉRT. EGYÜTT ERŐSEK VAGYUNK!

Köszönettel tartozom munkájukért polgárőreinknek, kollégáimnak és minden támogatónknak, közreműködőnknek, akik áldozatos munkájukkal részt vállaltak a Pest Megyei Polgárőr Szövetség hétköznapjaikban.

A Pest Megyei Polgárőr Szövetség elnöksége, tisztségviselői és járási koordinátorai nevében mindenkinek jó egészséget, áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánok !

Dr. Bilisics Péter, elnök