Két polgárőr egyesület is segített a forgalomirányításban

Személyi sérüléses baleset történt augusztus 27-én, pénteken a 10-es úton a kora esti órákban, ahol a polgárőrök segítsége is elkelt.

Pénteki szolgálatunk során 18 óra 20 perckor kaptuk a riasztást a Tevékenység Irányítási Központból, hogy a 10-es úton két gépkocsi frontálisan ütközött – mondja Simon Gyula, a Piliscsabai Polgárőr Egyesület alelnöke. –  Azonnal a helyszínre mentünk és rendőri felkérésre a forgalmat Pilisszentiván felé tereltük.

A balesetben többen is megsérültek, a helyszínre a rendőrökön, tűzoltókon és a mentőkön kívül mentőhelikopter is érkezett.

Pilisvörösvár felől a forgalmat a közben riasztott Liget polgárőrség irányította.

Az út 21 óra előtt nem sokkal vált szabaddá. 

  • Tavaszi szárnyalás (+ videó)
    Bár a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség légi járőr szolgálata télen, a fagyos hidegben is repült, ám tagadhatatlan, a motoros sárkányrepülők gyakoribb megjelenése tavasszal, a szezon kezdetével kezdődik.
  • Tetten érték az elkövetőt
    Rajtakaptak a piliscsabai polgárőrök egy illegális szemétlerakót április 8-án, a Pest vármegyei település határában. A környezetszennyezőnek a hulladék lerakása 65000 forintjába került.
  • Meglett a kisfiú álombringája
    Március 26-án eltűnt egy 5 éves kisfiú szinte teljesen új biciklije egy gyömrői ház elől. A rendőrök és polgárőrök közötti szoros együttműködésnek köszönhetően a kerékpár, a gyerek legnagyobb örömére hamar meglett.
  • Segítsük a 21 éves polgárőr társunkat!
    Meghalt egy 21 éves polgárőr édesapja. Gyűjtés indult a holtest külföldről történő hazaszállítására, illetve a temetési költségek csökkentésére, amihez az olvasóink anyagi támogatását is kérjük.
  • Áldott húsvétot mindenkinek!
    Vallástól, nemtől, kortól, bőrszíntől és szexuális hovatartozástól függetlenül kíván mindenkinek áldott, boldog és szeretetteljes húsvétot a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke, illetve a vezetés valamennyi tagja!

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Embereket és állatokat kellett menteni az örkényi erdőtűzből

Miközben az ország a budapesti és pécsi tűzesetekre figyelt sajnos Örkény és Tatárszentgyörgy között is égett az erdő, tarló, rét a hét közepén. Az ország eddigi legnagyobb szabadtéri tüzénél a hivatásos tűzoltók mellett számos Pest megyei polgárőr harcolt a lángokkal, mentett életeket.

A tüzet először vizuálisan észleltük – mondja a Pest Megyei Polgárőr Szövetség Lovas koordinátora Oskó Tamás – mert Tatárszentgyörgytől légvonalban csak pár kilométerre lakom. Csütörtök délelőtt már láttuk, hogy irgalmatlanul füstöl valami, aztán hamarosan hivatalosan is megkaptuk az értesítést, hogy ég a tarló Tatárszentgyörgy mellett. Akkor a szél még csak Tatárszentgyörgy felé terelte a lángokat, amit a katasztrófavédők illetve a civilek megpróbáltak megfékezni. Először csak az aljnövényzet égett majd onnan terjedt tovább a lombkoronára, ami már nagyon veszélyessé vált, mert a terület borókás, tűleveles fákkal teli erdős rész, ami ugyebár a gyanta miatt nagyon tud égni. 

Csütörtök estére úgy nézett ki, hogy a tűzoltóknak sikerül megakadályozni a tűz tovább terjedését, de sajnos péntek reggelre megfordult a szél és a lángok más irányban, egészen Dabas határáig terjedtek, ahol már házakat és emberéleteket is veszélyeztetett.  Ott komoly küzdelem zajlott, hogy megvédjék a lakóházakat. Az oltást nehezítette, hogy a szél váltakozó irányba és intenzitással fújt miközben rekkenő meleg volt.

Az eseményről a Dabas TV is beszámolt, melyet erre a linkre kattintva tud megnézni. https://youtu.be/R8U2oAXTK9w

Sponga János, az Örkényi Polgárőrség vezetője a televízió kérdésre elmondta, hogy ők elsősorban biztosítási feladatokat láttak el. 

Ráadásul kigyulladt egy ezerkettőszáz bálából álló szalmakazal pénteken éjszaka Áporka külterületén is. A közel fél tucat tűzoltóegység erőgépek segítségével bontotta szét az égő bálákat, közben megkezdte az oltását valamint megakadályozta a tűz továbbterjedését.

Hihetetlen mértékű civil összefogás volt pénteken, hogy megvédjék a lakott területeket és szerencsére péntek estére elkezdett esni az eső, ami segített eloltani az izzó erdős területet. Örkényen és Dabason is óriási zivatarral ért oda a meteorológiai front.

Az ország legnagyobb szabadtéri tüze tombolt két napon keresztül Örkény, Táborfalva, Tatárszentgyörgy és Dabas között csütörtök óta – így jellemezte Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a történteket.

Csaknem 2800 hektárnyi területen pusztított a tűz, mely felbecsülhetetlen károkat okozott a növény- és az állatvilágban is.

(Fotó: Ráckevei Tűzoltóság)

  • Tavaszi szárnyalás (+ videó)
    Bár a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség légi járőr szolgálata télen, a fagyos hidegben is repült, ám tagadhatatlan, a motoros sárkányrepülők gyakoribb megjelenése tavasszal, a szezon kezdetével kezdődik.
  • Tetten érték az elkövetőt
    Rajtakaptak a piliscsabai polgárőrök egy illegális szemétlerakót április 8-án, a Pest vármegyei település határában. A környezetszennyezőnek a hulladék lerakása 65000 forintjába került.
  • Meglett a kisfiú álombringája
    Március 26-án eltűnt egy 5 éves kisfiú szinte teljesen új biciklije egy gyömrői ház elől. A rendőrök és polgárőrök közötti szoros együttműködésnek köszönhetően a kerékpár, a gyerek legnagyobb örömére hamar meglett.
  • Segítsük a 21 éves polgárőr társunkat!
    Meghalt egy 21 éves polgárőr édesapja. Gyűjtés indult a holtest külföldről történő hazaszállítására, illetve a temetési költségek csökkentésére, amihez az olvasóink anyagi támogatását is kérjük.
  • Áldott húsvétot mindenkinek!
    Vallástól, nemtől, kortól, bőrszíntől és szexuális hovatartozástól függetlenül kíván mindenkinek áldott, boldog és szeretetteljes húsvétot a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke, illetve a vezetés valamennyi tagja!

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Újra lehet pályázni Hankook gumikra

Hankook gumi

Idén immár tizenegyedik alkalommal hirdeti meg a Hankook magyarországi gumiabroncs gyára az Abroncsadományozási Programját, amelyre a társadalom számára fontos tevékenységet végző országos és/vagy helyi hatáskörű szervezetek, így a polgárőr és/vagy önkéntes tűzoltó szervezetek is jelentkezhetnek.

A pályázat részletei illetve feltételei itt olvashatók: https://www.hankookadomany.hu/

A pályázatok online beadási felülete itt: https://www.hankookadomany.hu/palyazom/

Minden pályázó szervezet önállóan indulhat. A pályázat beadási határideje: 2022. szeptember 5.

Az érvényes jelentkezéshez szükséges dokumentumok:

  • 30 napnál nem régebbi bírósági kivonat a szervezet létezésének és státuszának igazolására,
  • az érintett gépjárművek teljes forgalmi engedélyének másolata (a dokumentum mindkét oldala),
  • a támogatott tevékenység rövid bemutatása, amely minimálisan tartalmazza a szervezet által végzett, támogatott tevékenységfajta megnevezését, ennek földrajzi területét és számszerű eredményeinek rövid bemutatását (pl.: használt autók száma, éves futott átlag km, ellátott esetek/érintettek száma),
  • a program keretén belül elérhető abroncsok közül az igényelt abroncs méretének és fajtájának (téli vagy nyári) megjelölése.

A pályázati felhívás elolvasható a pályázati oldalunkon is, amit ezúton is ajánlunk mindenki figyelmébe.

Sok sikert a pályázatok megnyeréséhez!

Olvassa el ezt is:

  • Tavaszi szárnyalás (+ videó)
    Bár a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség légi járőr szolgálata télen, a fagyos hidegben is repült, ám tagadhatatlan, a motoros sárkányrepülők gyakoribb megjelenése tavasszal, a szezon kezdetével kezdődik.
  • Tetten érték az elkövetőt
    Rajtakaptak a piliscsabai polgárőrök egy illegális szemétlerakót április 8-án, a Pest vármegyei település határában. A környezetszennyezőnek a hulladék lerakása 65000 forintjába került.
  • Meglett a kisfiú álombringája
    Március 26-án eltűnt egy 5 éves kisfiú szinte teljesen új biciklije egy gyömrői ház elől. A rendőrök és polgárőrök közötti szoros együttműködésnek köszönhetően a kerékpár, a gyerek legnagyobb örömére hamar meglett.
  • Segítsük a 21 éves polgárőr társunkat!
    Meghalt egy 21 éves polgárőr édesapja. Gyűjtés indult a holtest külföldről történő hazaszállítására, illetve a temetési költségek csökkentésére, amihez az olvasóink anyagi támogatását is kérjük.
  • Áldott húsvétot mindenkinek!
    Vallástól, nemtől, kortól, bőrszíntől és szexuális hovatartozástól függetlenül kíván mindenkinek áldott, boldog és szeretetteljes húsvétot a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke, illetve a vezetés valamennyi tagja!

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Újabb polgárőr pihenhetett Gidrán Majorban

Ahogy arról beszámoltunk, a Pest Megyei Polgárőr Szövetség ez év júniusában pályázat keretében üdülési lehetőséget hirdetett meg tagegyesületeinek polgárőrei és családtagjaik számára. Az egyik nyertes pályázó a családjával együtt nemrégiben eltöltött pár napot Gidrán majorban amiről itt adtunk hírt, az elmúlt héten viszont már egy újabb nyertes polgárőr élveztette a hely vendégszerető környezetét illetve a környék lebilincselő hangulatát, amiről készített is pár hangulat fotót, amelyet büszkén teszünk közzé.

További képek itt:
https://www.facebook.com/ggozon58/posts/pfbid02WPYrbBEtr59TNjhxWcpGUiRrmsqN4xvhGMjswMNQciaSxS4tT7py9waU5QTBqt2Ml

Olvassa el ezt is:

  • Tavaszi szárnyalás (+ videó)
    Bár a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség légi járőr szolgálata télen, a fagyos hidegben is repült, ám tagadhatatlan, a motoros sárkányrepülők gyakoribb megjelenése tavasszal, a szezon kezdetével kezdődik.
  • Tetten érték az elkövetőt
    Rajtakaptak a piliscsabai polgárőrök egy illegális szemétlerakót április 8-án, a Pest vármegyei település határában. A környezetszennyezőnek a hulladék lerakása 65000 forintjába került.
  • Meglett a kisfiú álombringája
    Március 26-án eltűnt egy 5 éves kisfiú szinte teljesen új biciklije egy gyömrői ház elől. A rendőrök és polgárőrök közötti szoros együttműködésnek köszönhetően a kerékpár, a gyerek legnagyobb örömére hamar meglett.
  • Segítsük a 21 éves polgárőr társunkat!
    Meghalt egy 21 éves polgárőr édesapja. Gyűjtés indult a holtest külföldről történő hazaszállítására, illetve a temetési költségek csökkentésére, amihez az olvasóink anyagi támogatását is kérjük.
  • Áldott húsvétot mindenkinek!
    Vallástól, nemtől, kortól, bőrszíntől és szexuális hovatartozástól függetlenül kíván mindenkinek áldott, boldog és szeretetteljes húsvétot a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke, illetve a vezetés valamennyi tagja!

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Polgárőrök biztosították a futball mérkőzést

Évek óta jó a szakmai együttműködés a Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Megyei Igazgatósága és a Pest Megyei Polgárőr Szövetség között, így nem meglepő, hogy Benkő Tamás az MLSZPMI igazgatója nemrégiben megkereste dr. Bilisics Pétert, hogy segítsen neki az augusztus 14-én Tápiószentmártonon megtartandó Pest Megyei Szuperkupa döntő biztonsági tervének elkészítésében, illetve a mérkőzés biztonságos lebonyolításában.

Már régóta beszéltünk egy futsal rendezvénysorozat biztosításához hasonló keretszerződés megkötéséről – mondja dr. Bilisics Péter. – Hosszú évek gyakorlati tapasztalataim alátámasztják ennek szükségességét. Véleményem szerint a mindenkori eseti felkérések során helyszínbejárás után egyedi biztonsági tervet kellene készíteni (2004. évi I tv. 70.& (1)), és ehhez sok pontos információra van szükség, hogy a feladatok meghatározhatóak legyenek, illetve, hogy a sportrendezvény mindenki számára biztonságosan megtartható legyen. Ezt a biztonsági tervet aztán a legapróbb részletekig ki kell dolgozni. Például  a dolgozói létszám név és feladatkör szerinti megadása, szgk. rendszámok megadása, csapatonként várható nézőszám, technikai vezetők neve, elérhetősége, szektor elhelyezés, független nézők száma, elhelyezése, kik mehetnek be a VIP-be, játékvezetők, ellenőrök, VIP, sajtó be/ki léptetéshez és a parkoláshoz a rendszámok; rendezvénynek otthont adó helyszín kapcsolattartója, elérhetősége leadott lista alapján, beléptetéshez (jogosultsági karszalaggal ellátott személyek; hangosítás, kommunikáció), mozgáskorlátozottak, mentők, rendőrök, katasztrófavédelem helye, stb. Sorolhatnám órákig. Fontos, hogy készüljön egy „checklista” szerű dokumentum, ami kiegészülne a rendezői névsorral, szükség esetén a kispadokon a cserejátékosokon kívül helyet foglaló személyek kiegészítésével, majd megfelelő tematikus képzést kapjon a biztosításban részvevők.

Az eseti biztosítási tervet Benkő Tamás elfogadta, így ez alapján végezték az Tápiószentmártonon a Szuperkupa döntőt, melyen 22 Pest megyei polgárőr vett részt.

A Gödöllő – Bugyi mérkőzés 5-1 arányú végeredménnyel és biztonságban ért véget.

  • Tavaszi szárnyalás (+ videó)
    Bár a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség légi járőr szolgálata télen, a fagyos hidegben is repült, ám tagadhatatlan, a motoros sárkányrepülők gyakoribb megjelenése tavasszal, a szezon kezdetével kezdődik.
  • Tetten érték az elkövetőt
    Rajtakaptak a piliscsabai polgárőrök egy illegális szemétlerakót április 8-án, a Pest vármegyei település határában. A környezetszennyezőnek a hulladék lerakása 65000 forintjába került.
  • Meglett a kisfiú álombringája
    Március 26-án eltűnt egy 5 éves kisfiú szinte teljesen új biciklije egy gyömrői ház elől. A rendőrök és polgárőrök közötti szoros együttműködésnek köszönhetően a kerékpár, a gyerek legnagyobb örömére hamar meglett.
  • Segítsük a 21 éves polgárőr társunkat!
    Meghalt egy 21 éves polgárőr édesapja. Gyűjtés indult a holtest külföldről történő hazaszállítására, illetve a temetési költségek csökkentésére, amihez az olvasóink anyagi támogatását is kérjük.
  • Áldott húsvétot mindenkinek!
    Vallástól, nemtől, kortól, bőrszíntől és szexuális hovatartozástól függetlenül kíván mindenkinek áldott, boldog és szeretetteljes húsvétot a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke, illetve a vezetés valamennyi tagja!

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Az élet a legjobb forgatókönyvíró (+videó)

Akár regénybe illő is lehetne az az eset, ami augusztus 14-én délután történt az Ócsai polgárőrökkel Tápiószentmártonon.

Ugyanis az ócsai polgárőrök éppen Tápiószentmártonra tartottak, hogy részt vegyenek a Pest Megyei Szuperkupa döntő biztosításán, amikor feltörő fekete füstfelhőre lettek figyelmesek pár utcával arrébb. Arra gondoltak, hátha egy ház ég, ezért gyorsan odasiettek, hogy megnézzék, tudnak-e valamiben segíteni.

– Heten egyből autóba pattantunk, és amikor odaértünk láttuk, hogy egy személyautó ég, méghozzá eléggé nagy terjedelemben – mondja Riegel Tibor, az Ócsa városi Polgárőr Egyesület elnöke. – Azonnal becsöngettünk a szomszéd házakba, kihúztuk a slagokat és elkezdtük az oltást, miközben az ott lakók értesítették a tűzoltókat. Mivel a tűz az autóról már átterjedt az árokpartra, ezért igyekeztünk azt megállítani és vigyázni, hogy a lángok ne érjék el a házakat. Szerencsére ezt sikerült elérnünk és mire a hivatásos tűzoltók a helyszínre értek, már majdnem elfojtottuk a lángokat.  

A polgárőrök a tűzoltóknak átadták a helyszínt, majd visszatértek eredeti feladatukhoz, a futball mérkőzés biztosításához, ahova már eleve hamarabb érkeztek, így az oltás miatt sem kerültek időhátrányba.

– Szerencse, hogy a polgárőr társaim tudása komplex, így nem okozott gondot a tűzoltás sem. Van közöttünk favágó vagy tűzvédelmi vizsgával rendelkező polgárőr is, aki jogosult poroltók, illetve tűzcsapok hitelesítésére – összegzi az ócsai elnök.

Mint később kiderült az autó egy műszaki hiba miatt gyulladt ki. Személyi sérülés szerencsére nem történt.

https://youtube.com/shorts/J-A7wd9GRgE

  • Tavaszi szárnyalás (+ videó)
    Bár a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség légi járőr szolgálata télen, a fagyos hidegben is repült, ám tagadhatatlan, a motoros sárkányrepülők gyakoribb megjelenése tavasszal, a szezon kezdetével kezdődik.
  • Tetten érték az elkövetőt
    Rajtakaptak a piliscsabai polgárőrök egy illegális szemétlerakót április 8-án, a Pest vármegyei település határában. A környezetszennyezőnek a hulladék lerakása 65000 forintjába került.
  • Meglett a kisfiú álombringája
    Március 26-án eltűnt egy 5 éves kisfiú szinte teljesen új biciklije egy gyömrői ház elől. A rendőrök és polgárőrök közötti szoros együttműködésnek köszönhetően a kerékpár, a gyerek legnagyobb örömére hamar meglett.
  • Segítsük a 21 éves polgárőr társunkat!
    Meghalt egy 21 éves polgárőr édesapja. Gyűjtés indult a holtest külföldről történő hazaszállítására, illetve a temetési költségek csökkentésére, amihez az olvasóink anyagi támogatását is kérjük.
  • Áldott húsvétot mindenkinek!
    Vallástól, nemtől, kortól, bőrszíntől és szexuális hovatartozástól függetlenül kíván mindenkinek áldott, boldog és szeretetteljes húsvétot a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke, illetve a vezetés valamennyi tagja!

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Örömteli a nyertesek nyaralása

Mint ismeretes a Pest Megyei Polgárőr Szövetség ez év júniusában pályázat keretében üdülési lehetőséget hirdetett meg tagegyesületeinek polgárőrei és családtagjaik számára. Az üdülés helyszínét – a Pest Megyei Polgárőr Szövetséggel fennálló szoros együttműködés keretében – a Gidrán Major biztosította.

És ahogy erről itt beszámoltunk, nemrégiben megtörtént a jelentkezők közt a nyertesek kisorsolása is. Az egyik nyertes pályázó a családjával együtt eltöltött pár napot Gidrán majorban, ami alatt kipróbáltak minden olyan programot, amire lehetőségük nyílt. Szerencsére az időjárás is kegyes volt hozzájuk és gyönyörű napsütéssel járult hozzá a nyaraláshoz.

Erről a pár napról néhány fotó is készült melyet az érintettek engedélyével megmutatunk.

  • Tavaszi szárnyalás (+ videó)
    Bár a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség légi járőr szolgálata télen, a fagyos hidegben is repült, ám tagadhatatlan, a motoros sárkányrepülők gyakoribb megjelenése tavasszal, a szezon kezdetével kezdődik.
  • Tetten érték az elkövetőt
    Rajtakaptak a piliscsabai polgárőrök egy illegális szemétlerakót április 8-án, a Pest vármegyei település határában. A környezetszennyezőnek a hulladék lerakása 65000 forintjába került.
  • Meglett a kisfiú álombringája
    Március 26-án eltűnt egy 5 éves kisfiú szinte teljesen új biciklije egy gyömrői ház elől. A rendőrök és polgárőrök közötti szoros együttműködésnek köszönhetően a kerékpár, a gyerek legnagyobb örömére hamar meglett.
  • Segítsük a 21 éves polgárőr társunkat!
    Meghalt egy 21 éves polgárőr édesapja. Gyűjtés indult a holtest külföldről történő hazaszállítására, illetve a temetési költségek csökkentésére, amihez az olvasóink anyagi támogatását is kérjük.
  • Áldott húsvétot mindenkinek!
    Vallástól, nemtől, kortól, bőrszíntől és szexuális hovatartozástól függetlenül kíván mindenkinek áldott, boldog és szeretetteljes húsvétot a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke, illetve a vezetés valamennyi tagja!

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.