Együttműködési megállapodást kötött a Pilis Városért Polgárőr Egyesület, valamint az Önkéntes Polgárőr Egyesület Albertirsa.
Hónap: 2025. augusztus
Polgárőr formaruhában, 70% feletti eredménnyel
Augusztus 23-án Dunaharasztin mérette meg magát Komjáthy Lili, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség lóval szolgálatot ellátó fiatal polgárőre, aki ezúttal is nemzeti díjlovas versenyzőként állt pályára. Lili immár nemcsak a klasszikus A-szintű programokban, hanem a FEI A Challenge új emelt szintű kategóriájában is bizonyított.
Polgárőrök a Vasadi Vágtán
Az augusztus 24-én megtartott I. Vasadi Vágta nemcsak a Nemzeti Vágta előfutama volt, hanem egy igazi közösségi ünnep is, ahol a ló szeretete találkozott a hagyományőrzéssel és az önkéntességgel.
Lovas kalandok, e-bike túra és erdei nyugalom
A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség nyári kikapcsolódást biztosító programjában ezúttal Úri és Kóka községek polgárőrei és családtagjaik élvezhették a Gidrán Major vendégszeretetét.
Újabb 5 évre kapott bizalmat a gombai polgárőr vezetőség (+ képek)
Tisztújító közgyűlést tartott augusztus 24-én a Gombai Polgárőr Egyesület, ahol újabb öt évre kapott megbízást a szervezet vezetése.
Idén is él a Hankook abroncspályázat
A Hankook Tire Magyarország Kft. idén tizennegyedik alkalommal hirdette meg abroncsadományozási akcióját.
Balesethez riasztották a polgárőröket
Súlyos, személyi sérüléses közlekedési baleset történt augusztus 20-án Ceglédbercel határában, ahol a polgárőrök segítségére nagy szükség volt.
Ikladon egyeztetett a PVMPSZ elnöke
Szent István napi rendezvényen kaptak szolgálatellátáshoz szükséges eszközöket az ikladi polgárőrök.
Gratulálunk Rózsavölgyi Sándornak!
Az államalapítás napjának tiszteletére ünnepséget tartottak augusztus 19-én a Pesti Vigadóban, ahol magas rangú állami kitüntetést kapott Rózsavölgyi Sándor, az MLSZ Pest vármegyei Igazgatóságának társadalmi alelnöke.
Gratulálunk Poór Gyulának!
Az államalapítás napjának tiszteletére ünnepséget tartottak augusztus 19-én a Belügyminisztériumban, ahol polgárőröket is köszöntöttek, illetve kitüntettek.