November utolsó szombatján rendezték meg Abonyban a Kinizsi Pál Gimnázium szalagavató ünnepségét, melyet a hagyományoknak megfelelően idén is a helyi polgárőrök biztosítottak.
Hónap: 2023 november
Ünnepeltek a polgárőrök Dunakeszin
Polgárőr Napot szervezett 25-én a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyesület, ahol kötetlen módon tudták megünnepelni amit ebben az évben elértek.
Még mindig nem késő felkészülni
Vannak, akik még mindig nem vették tudomásul, hogy november vége van, vagyis másképp kell vezetni, mint nyáron. Aztán ha megcsúszik az autó a nedves, faleveles úton, még ők vannak meglepve. Ki érti ezt?
Még időben jött a segítség
Öngyilkos akart lenni egy férfi november 21-én Albertirsán, de szerencsére egy polgárőr még idejében meg tudta azt akadályozni.
Újabb mérföldkő a muraközi szolgálati ló projektben
Mint azt korábban már közzé tettük a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség együttműködést kezdeményezett a Muraközi ló Tenyésztéséért Egyesülettel. A közös út újabb mérföldkőhöz ért, ugyanis Kovács-Várhelyi Vanda tenyésztésvezető közbenjárására a magántenyésztő átengedi át lovai használati jogát szolgálati feladatellátásra.
Mit tegyünk az élelmiszer-hulladék csökkentése érdekében?
A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke és teljes vezetősége hosszú évek óta fontosnak tartja, hogy készüljön egy, a nagy nyilvánosság számára is hozzáférhető tanulmány az élelmiszer-hulladék csökkentéséről, szakszerű kezeléséről.
Pályázat nagycsaládos polgárőrök támogatására
A hagyományoknak megfelelően ez évben is kiírták a nagycsaládos polgárőröket segítő pályázatot.
Délután tanulás, este közös akció
Interaktív intézkedéstaktikai képzés tartott november 17-én a Ceglédi Rendőrkapitányság az illetékességi területükön szolgálatot teljesítő polgárőr egyesületek számára.
Sárba ragadt a gépkocsi
Két egyesület polgárőrei siettek egy földúton elakadt gépkocsi vezetőjének segítségére.
Sportnapon lőtték a cserépkorongokat
A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség és a vele hosszú évek óta együttműködő Sarlóspuszta Sportegyesület rendezésében tartottak november 12-én nyílt lövészeti napot, ahol alkalmuk volt egy jó kedélyű programon vendégül látni néhány híres támogatót.