Ez történt 2025-ben. November

Visszatekintő sorozatot indítottunk, hogy megmutassuk, mi történt a házunk tájékán ebben az évben. Minden nap egy-egy hónapot idézzük fel. Ma november eseményeiből válogattunk.

A mindenszentek ünnepe, illetve halottak napja minden évben magas prioritással bír a Pest vármegyei polgárőröknél. Így volt ez idén is. A november elsejével kezdődő hétvégén 521 fő polgárőr jelentkezett be a PVMPSZ 24 órás szakmai ügyeletére. Ők 6024 óra temetők rendjére vigyázó szolgálatot láttak el önállóan, illetve társszervekkel közösen. Mindezt az 1204 óra alapfeladataikon túli szolgálatokon felül.


Idén télen megint ellátogatott Székelyföldre a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség küldöttsége, hogy a génrekonstrukciós program keretében komondor kiskutyákat vigyenek és onnan székely lovakat hozzanak el. A PVMPSZ számára a székely ló öröksége nem csupán egy tenyésztési projekt, hanem nemzeti felelősségvállalás is. A ló és a polgárőr közötti kapcsolat a szolgálat, a hűség és a rend iránti elkötelezettséget fejezi ki.


Egy 23 éves újhartyáni férfi őrült száguldása miatt november 10-én több civil autó mellett egy polgárőr autó is összetört. A Fiatal férfi több autót is elkötött, és mire a rendőrök meg tudták állítani, addigra számtalan jogszabályt sértett meg. A menekülés Üllőről indult és az ország közepén, Pusztavacs határában ért véget.  


Nagyszabású díjátadó díszünnepséget szervezett a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség november 15-re, a galgagyörki Tahy kastélyba. Dr. Rétvári Bence Máté, a Belügyminisztérium államtitkára a beszédében kiemelte, hogy a polgárőrök az élet számos helyén ott vannak. A mindennapi közbiztonsági feladatok ellátása mellett példaként mondta a tavalyi árvíz elleni védekezést, a határvédelmet, az illegális szemétlerakók felszámolását, vagy a kábítószer-kereskedőkkel szembeni fellépést.   Az eseményen fényképek is készültek, amit megtalálnak a Képtár menüpontban.

Ajánljuk videónkat is:


Rendhagyó volt az a polgárőr képzés, amit november 16-án tartott a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség Tápiószőlősön. Nem csak azért, mert több mint százan voltak, nem csak azért, mert az oktatást Király Pártos János, a PVMPSZ titkára tartotta, hanem azért is, mert mentőápoló és rendőr is segített bemutatni illetve megérteni a tananyagot.  


Polgárőr és rendőr együtt akadályozták meg november 19-én,  hogy kerékpárt lopjanak a ceglédberceli vasútállomásnál. A polgárőrök a vasúti peronon megtalálták az elkövetőket, akiket cselekményük abbahagyására szólítottak fel, visszatartva a két szabolcsi férfit (apát és fiát) addig, míg a szabadnapos rendőrök ki nem érkeztek a helyszínre. Az ellopott kerékpárt és rollert is felügyeletük alá vonták, amik később sikeresen vissza is lettek juttatva jogos tulajdonosaikhoz. 


Azt gondolná a kívülálló, hogy a köd lepte időben nem lehet a sárkányrepülőkkel repülni, holott a polgárőr szolgálatok ezt megkívánná. A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség légi szolgálata pont ezért ködös időben szervezett repülési gyakorlatot.

Repülés közben lélegzetelállító felvételeket készítettek a polgárőrök.


November utolsó napján pedig egy túrázás közben eltűnt embert keresett Dobogókő környékén számos polgárőr.  Szerencsére a keresett személy idővel kijutott az erdészeti útra, ahol a polgárőrök és rendőrök megtalálták. Orvosi segítségre nem volt szüksége.


Ez volt az novemberi áttekintésünk, holnap a decemberi események történéseiből szemlézünk és azzal zárjuk sorozatunk.  

Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!


  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
  • Először közösen, Újlengyelen
    Homor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.

baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnepség (18)

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.