Bár május 30-án az egész világ Budapestre, a BL kupadöntőre figyelt, azon a napon más sportesemény is történt, ami szintén érdekes volt.

Május 30-án játszotta a Csömör KSK hazai pályán, a II. osztályú felnőttbajnokság, Északi csoport futballmérkőzést a Vác-Deákvár SE ellen, amely után, valamint a falunap egyik programjaként a BL-döntő szünetében díjakat adtak át. A díjátadásra meghívták dr. Bilisics Pétert, mint az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Biztonsági Bizottság tagját, aki az aranyérmeket adta át a bajnokcsapat tagjainak. Őt elkísérte Csányi János, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség alelnöke.
A döntőt a Csömör 5:0 gólaránnyal, fölényesen nyerte meg.
- A hatékony együttműködésért tanultak DunakeszinIntézkedéstaktikai elméleti és gyakorlati oktatáson vettek részt szeptember 19-én a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyeset tagjai.
- Nyársapáton is tanultak a polgárőrök (+ képek)Majd’ hetven polgárőr jött össze szeptember 20-án Nyársapáton, hogy részt vegyen a Pest Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett alapismereti oktatáson.
- Rátámadtak az ikladi polgárőrre!Bokszerrel támadták meg szeptember 15-én az egyik szolgálatban levő ikladi polgárőrt. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett.
- 12. alkalommal szárnyaltak a motoros angyalokMár-már biztos pont a motorosok felvonulásában a polgárőr jelenlét. Mint évek óta már oly’ sokszor, úgy idén is, immár tizenkettedik alkalommal tartották meg A Motorosok is lehetnek Angyalok nevű motoros felvonulást.
- Önkéntesen GombáértVannak, akiknek nem feltétlen pihenést jelent az augusztus. A gombai polgárőrök a nyár közepén is szolgálatban voltak.
baleset (75) biztosítás (105) Budakeszi (24) Budapest (37) Budaörs (74) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (39) elismerés (72) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (22) emberkeresés (18) Gomba (20) idős (21) jutalom (23) karácsony (21) katasztrófavédelem (16) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (73) környezetvédelem (26) köszönet (29) közbiztonság (34) közgyűlés (23) lovas (70) ló (57) motoros (45) oktatás (73) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (23) Újlengyel (49) évértékelés (21) ünnepség (17)




