12. alkalommal szárnyaltak a motoros angyalok

Már-már biztos pont a motorosok felvonulásában a polgárőr jelenlét. Mint évek óta már oly’ sokszor, úgy idén is, immár tizenkettedik alkalommal tartották meg A Motorosok is lehetnek Angyalok nevű motoros felvonulást.

1831 motoros gurult el szeptember 12-én Dorogon, hogy a hagyományoknak megfelelően részt vegyen egy jótékonysági felvonuláson. A Dorogtól Esztergomig tartó közös gurulással az utak „huligánjai” azt bizonyították, hogy a jó dolgokért is kiállnak. Ugyanis a felvonulás jótékony célt szolgált és a rendezvény minden bevételét az esztergomi Vaszary Kolos Kórháznak ajánlották fel.

12 évvel ezelőtt, egy hála szülte gondolatból lett a hagyomány. Akkor még csak pár motoros tisztelgett a kórház orvosai, nővérei előtt, ám idén már utasokkal együtt több mint kétezer-hatszáz ember vett jelent meg az egészségügyi intézmény előtt. Így mára már tökéletesen bizonyítják, hogy „A motorosok is lehetnek Angyalok”. A vasparipát megülők egy matricát ragasztottak a motorra vagy sisakra, világossá téve, hogy jótékonysági motoros felvonulásukkal segítséget nyújtanak. A rendezvény teljes bevételét idén is az esztergomi kórház javára ajánlották fel.

A szervezők minden résztvevő motorost vendégül láttak egy ebédre, koncertekkel kedveskedtek és természetesen volt motoros véradás is. Külön köszönetüket fejezték ki a Pest Megyei Polgárőr Szövetségnek, hogy a Készenléti és Ellenőrzési Egység motoros polgárőrei évek óta rendíthetetlenül segítik biztonságossá tenni a felvonulást.


  • Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)
    Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.

baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnep (18) ünnepség (18)

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.