Visszatekintő sorozatot indítottunk, hogy megmutassuk, mi történt a házunk tájékán ebben az évben. Minden nap egy-egy hónapot idézzük fel. Ma augusztus eseményeiből válogattunk.
Jó hírrel indítottuk augusztust, ugyanis sikeresen zárult a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség márciusban kiírt eszközbeszerzési pályázata.Sok egyesület jelentkezett a januárban kiírt eszközpályázatára, melyben tárgyi eszközök beszerzésére lehetett jelentkezni. Dr. Bilisics Péter elnök elmondása szerint megvizsgáltak minden pályázatot, mérlegelték mely pályázóknak milyen támogatást adjanak, és megszületett a döntés. Augusztus elejére minden nyertes megkapta a pályázott eszközt.
Komjáthy Lili, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség lovasa versenyzett augusztus 3-án a Simonpusztán megrendezett nemzeti lovasversenyen. Lili a versenyhétvégén Marshall nevű lovával a második legmagasabb eredményt érte el. Emellett bemutatta az L kategória L5 programját is minősítésen kívül, de példaként szolgálva arra, hogy szolgálati ló és lovasa milyen magas szinten képesek együttműködni.
Íme egy amatőr videó erről:
Ahogy arról már hírt adtunk, majd’ 30 Pest vármegyei polgárőr segítette július 12-én a V4 országúti kerékpárversenyt, hogy a sportolók, illetve az őket kísérő konvoj biztonságosan át tudjanak menni a verseny Pest vármegyei szakaszán. Ezt a munkát ismerte el és köszönte meg a Budaörsi Rendőrkapitányság vezetője, amiről augusztus 5-én beszámoltunk.
A Megafon FM is kíváncsi a fajmentő programunkra. Ezért augusztus elején telefonos interjút készítettek dr. Bilisics Péterrel. A beszélgetés során szó volt a polgárőrök fajmentési programjáról, a lovas járőrszolgálatról, illetve a fiatalok és szépkorúak bevonásáról a polgárőrségbe.
Íme az interjú:
Nem csak az alapfeladatokat látják el a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyesület tagjai, ha felkérik őket, a sportrendezvények biztonságát is segítik. Király-Pártos János, a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyesület elnökének tájékoztatása szerint, egy jól felkészült csapat szokott részt venni a sportrendezvények, különösen az MLSZ által szervezett futballmérkőzések biztosításában.
Beszámoltunk arról is, hogy a Monori Polgárőr Egyesület vezetősége a Baranya vármegyei Palkonyára szervezett nyári tábort ifjú polgárőrök számára, mely során a résztvevők nemcsak pihenhettek, hanem értékes tapasztalatokat is szerezhettek. Az ifjú polgárőrök nemcsak hasznos tudással, hanem élményekkel térhettek haza.
Augusztus 16-án Áporkán, a Végh György Közösségi Ház és Könyvtárban találkozott a környező településekről 38 polgárőr, hogy részt vegyen az alapismereti oktatáson. A forgatókönyv a megszokottak szerint zajlott. A polgárőrök az előadások után teszt kitöltéses vizsgát tettek, majd részvételt tanúsító oklevelet vehettek át. A helyszínen készült fényképeket a Képtár oldalunkon is megnézhetik.
Tisztújító közgyűlést tartott augusztus 24-én a Gombai Polgárőr Egyesület, ahol újabb öt évre kapott megbízást a szervezet vezetése. Az egyesületnél az elmúlt években komoly tagfrissítést hajtottak végre, melynek részeként megváltak az inaktív tagoktól és egyúttal fiatalításba kezdtek. Javult az eszközállományuk, egységesítették a megjelenést és a következetes szakmaiasságnak köszönhetően a megítélésük is oly’ mértékben javult, hogy a szomszédos település polgármestere is együttműködést kötött velük.
A hónapot egy újabb lovas hírrel zárjuk. Augusztus 23-án Dunaharasztin mérette meg magát Komjáthy Lili, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség lóval szolgálatot ellátó fiatal polgárőre, aki ezúttal is nemzeti díjlovas versenyzőként állt pályára. Lili ezúttal a FEI A Challenge új emelt szintű kategóriájában indult és bizonyított.
Ez volt az augusztusi áttekintés, holnap szeptember hónap történéseiből szemlézünk.
Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!
- Ilyen volt a kőröshegyi falunap (+ videó)Egy rövid videóval mutatjuk meg milyen volt a Kőröshegyi Falunap, ahol a Pest megyei polgárőrök is részt vettek.
- Kőröshegyen is bizonyítottak a Pest megyei polgárőrök (+ képek)A Somogy és Pest megyei polgárőrök együttműködése, jó kapcsolata már évek óta fennáll. Vonatkozik ez a polgárőrökre és a két szervezet vezetőjére is. Ezt erősítendő vett részt a Pest Megyei Polgárőr Szövetség szeptember 12-én a Kőröshegyi Falunapon.
- Polgárőr megbecsülés – polgárőr támogatásA Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség komolyan veszi azon elhivatottságát, hogy segítse tagegyesületei működését. Ebbe nem csak az éves támogatások átutalása vagy jogi támogatás tartozik, de ide értendő az öngondoskodás támogatásaként a munkájukhoz szükséges termékek és szolgáltatások lehető leghatékonyabb és legolcsóbb beszerzésének elősegítése.
- Polgárőrök fogták el a keresett férfitEsti járőrszolgálatuk közben érkezett a segélykérés az előző héten az ikladi polgárőrséghez, hogy megjelent egy férfi az egyik családi háznál, majd amikor az ott lakók ezt észrevették, az illető sietve távozott.
- Biztonságban fesztiválozott BudaörsA hétvégén rendezték Budaörs város központjában az idei Idesüss fesztivált, melynek biztonságos lebonyolításában sokan, közöttük a Pest vármegyei polgárőrök is komoly részt vállaltak.
baleset (75) biztosítás (104) Budakeszi (24) Budapest (37) Budaörs (74) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (31) elfogás (39) elismerés (72) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (22) emberkeresés (18) Gomba (19) idős (21) jutalom (23) karácsony (21) katasztrófavédelem (16) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (72) környezetvédelem (26) köszönet (29) közbiztonság (33) közgyűlés (23) lovas (70) ló (57) motoros (44) oktatás (71) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (23) Újlengyel (49) évértékelés (21) ünnepség (17)













