Ez történt 2025-ben. Október

Visszatekintő sorozatot indítottunk, hogy megmutassuk, mi történt a házunk tájékán ebben az évben. Minden nap egy-egy hónapot idézzük fel. Ma október eseményeiből válogattunk.

Örömmel adtunk hírt október elején arról, hogy egy használt, de nagyon jó állapotban levő szolgálati autóval gazdagodott a Hegyvidék Polgárőr Egyesület. Az autóvásárláshoz a pénzt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt Városi Civil Alapjához benyújtott pályázatukon nyertek. A full extrás Suzuki Vitara innentől kezdve Üröm közbiztonságát javítja.


„Agóra – A beszélgetés tere” címmel tartott egyeztető beszélgetést október 4-én dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség vezető tisztségviselővel. A kétórás építő jellegű egyeztetésen a résztvevők kölcsönösen megismerhették egymás álláspontját, majd dr. Bilisics Péter egy emléktárgyat adott át dr. Túrós Andrásnak.


Tisztújító küldöttgyűlést tartott október 11-én Budapesten az Országos Polgárőr Szövetség. Az értekezleten több Pest vármegyei polgárőr is átvehetett rangos elismerést. A küldöttgyűlésre delegáltak úgy döntöttek, hogy OPSZ elnökségébe bekerüljön dr. Bilisics Péter, a Felügyelő és Ellenőrző Bizottságba Oskó Tamás, a Jelölő és Választási Bizottságba pedig Sajti Miklós.


Húsz éve működik a Tököli Polgárőr Egyesület. Ezt ünnepelték meg október 18-án ahol Király-Pártos János, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség titkára köszönte meg a tököli polgárőrök áldozatos munkáját. Ő nem üres kézzel ment az ünnepségre, az áldozatkész, önzetlen, kiemelkedő, példamutató munkájáért elismerő oklevelet adott át az arra érdemeseknek.


Kutyás bemutatóval együtt tartottak ismeretterjesztő előadást ebben a hónapban a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség (PVMPSZ) és Budapesti Polgárőr szövetség (BPSZ) kutyásai. Első alkalommal október 3-án Budapest, második alkalommal pedig október 18-án Törökbálint egyik általános iskolájában tartottak állatvédelmi és pályaorientációs bemutatót. Talán mondani sem kell, de mindkettő iskolában nagy sikert arattak a kutyák.


A hagyományoknak megfelelően, október 23-án tartották meg a Futabony családi sportnapot, amit a helyi polgárőrök is segítettek. Ahhoz, hogy a sportoló kicsik és nagyok önfeledten sportolhassanak, szórakozzanak, elengedhetetlen szerepe volt a helyi polgárőröknek is. Nekik az útvonal biztosításában, a parkolás segítésében, illetve az értékek vigyázásában volt komoly feladatuk.


Egy budapesti balesetnél segített az ellátásban október 25-én az Ózon-Pajzs 2100 Környezetvédő és Polgárőr Egyesület egyik tagja. Bár nem volt szolgálatban, de civilként is úgy érezte segítenie kell, amikor szemtanúja volt egy balesetnek. A rendőrök köszönetet mondtak a polgárőrnek a helytállásért. 


Szintén október 25-én történt, hogy a Gidrán Major adott otthont az immár hagyományos Őszi Polgárőr Lovas Összevonás az Ország Közepén című rendezvénynek. Természetvédelem a közösségi szolgálat és a szakmai együttműködés jegyében zajlott le a rendezvény. Az esemény ismét bebizonyította, hogy a Polgárőrség lovas tagozata nemcsak hagyományőrző, hanem aktív természetvédelmi és közösségszervező erő Pest vármegyében.


Október 29-én pedig egy újabb nyert pályázatnak köszönhetően nyolc új gumiabroncsot vehetett át a Hankooktól Varga Kata, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség irodavezetője. Az új gumiabroncsok természetesen polgárőr autókra fognak kerülni és ezzel még biztonságosabbá fog majd válni a járőrszolgálat.


Ez volt az októberi áttekintésünk, holnap november hónap történéseiből szemlézünk.

Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!


  • Pályázat eszközbeszerzésre
    A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség ebben az évben is meghirdette tagegyesületei számára az eszközbeszerzési pályázatát.
  • Budaörs utcáin
    A téli időjárás nem kíméli a budaörsi polgárőröket. Sőt! Talán pont azért fokozódik a karitatív és a közterületi szolgálat ellátásuk is, mert a bűnelkövetők kihasználják a lehetőséget.
  • A polgárőr szolgálaton kívül is polgárőr
    Egy postás kért segítséget egy szolgálaton kívüli polgárőrtől január 29-én Biatorbágynál.
  • A 112 háza tájáról
    Az Országos Polgárőr Szövetség január 27-én, vagyis tegnapelőtt hozzánk küldött kérésének megfelelően ezúton közöljük az ORFK RFI Ügyeleti Főosztály 112-es hírlevelének tavalyi, 4. számát.
  • Megbeszéléssel kezdődött az év
    Jó hangulatú évindító, csapatépítő vacsorát tartott szombaton a Fóti Közhasznú Polgárőr Egyesület.

baleset (71) biztosítás (89) Budakeszi (23) Budapest (28) Budaörs (64) bűnmegelőzés (14) Cegléd (17) Ceglédbercel (31) Dunakeszi (28) elfogás (32) elismerés (61) ellenőrzés (15) elsősegélynyújtás (15) eltűnt (19) Halásztelek (15) idős (21) jutalom (19) karácsony (21) katasztrófavédelem (16) keresés (15) kitüntetés (16) kutya (23) képzés (68) környezetvédelem (23) köszönet (27) közbiztonság (16) közgyűlés (18) lovas (66) (55) motoros (37) oktatás (66) Piliscsaba (22) pályázat (40) segítségnyújtás (19) tettenérés (15) támogatás (22) Tápiószőlős (26) tűz (27) Tűzeset (21) tűzoltás (29) verseny (23) visszatekintés (15) Vác (17) évértékelés (21) újlengyel (47)

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.