A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség által létrehozott Vajda Péter Lovas Örökség és Közösségi Fejlesztési Program részeként kettő fiatal, kétéves székely lovat vettek át megőrzésre és hosszútávú felnevelésre szeptember 21-én a Pest vármegyei polgárőrök.

A lovakat a Hargita megyei Kászonaltíz faluban adta át az ott működő Mereklye Kulturális Egyesület nevében dr. Bodó Imre elnök dr. Bilisics Péternek. A szerződés aláírásánál ott volt még Oskó Tamás, a PVMPSZ Felügyelő Bizottságának elnöke is.
Az állatok átvételével és Magyarországra hozásával a célunk, hogy a lovas kultúra, a közösségi szolgálatok és a versenysport szerves összekapcsolása mellett a polgárőr lovakként, a természetvédelmi szolgálatokban és a közösségi nevelésben is kiemelkedő szerepet vállaljanak – mondja Oskó Tamás, aki maga is járatos a lótartásban. – A Vajda Péter Program versenytámogatási rendszere lehetőséget biztosít a polgárőr lovasok számára, hogy részt vegyenek a Magyar Lovasszövetség által minősített versenyeken, továbbá segíti a helyi, országos és nemzetközi szakmai kapcsolatok szervezését is. A támogatás révén a lovasok nemcsak szakmai elismerést szerezhetnek, hanem tapasztalatot is, amelyet a polgárőr szolgálatok keretein belül kamatoztatnak. Ez a kapcsolatrendszer megerősíti a polgárőrök közösségét, és kiterjeszti a program hatókörét a lovassportban is.
Az eseményről rövid videó-összefoglaló itt:
A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség fajmentési programjáról több információt kaphatnak itt, itt, itt és itt is.
További videótartalmakért látogassanak el a YouTube csatornánkra.
- Konstruktív kapcsolatra törekszik a gödöllői rendőrkapitányA Gödöllői Rendőrkapitányság illetékességi területén működő polgárőr egyesületeknek tartott szakmai fórumot és egyeztetést november 3-án Gödöllő rendőrkapitánya.
- Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnep ünnepség




