Visszatekintő sorozatot indítottunk a napokban, hogy megmutassuk, mi történt a házunk tájékán ebben az évben. Minden nap egy-egy hónapot idézzük fel. Ma július eseményeiből válogattunk.
Az ország minden tájáról több mint kétezer-ötszáz polgárőr látogatott el július 5-én Abádszalókra, hogy közösen ünnepeljék a szervezetet, saját önkéntes munkájukat. A rendezvény az ünneplés és szórakozás mellett alkalmat arra is, hogy elismeréseket adjanak át Pest vármegyei polgárőröknek. Ahogy ott elhangzott, A Polgárőrség egyik nagy értéke a folyamatos megújulás. Az, hogy képes reagálni a társadalmi hiányosságokra, rugalmasan igazodik a változásokhoz. Ezt a társadalmi felelősségvállalást meg kell őrizni, hiszen ezt kívánja a polgárőr becsület!
2025-ben ismét méltó helyre került az Imperiál – Aranykantár Díj. Július 5-én a Testnevelési Egyetem kecskeméti lovasközpontjában megtartott II. Lovas Szakmai napon a közönségszavazatok alapján a díjat Ribárszki Sándor nyerte el, míg a szakmai zsűri Göttler Vilmos és Stelczer Viktor munkásságát is jelölte. Dr. Bilisics Péter, mint a díjat örökbefogadó PVMPSZ elnöke méltónak tartva az elismerésre a másik két szakmai tekintélyt is javasolta a díj egyetemleges átadását, melyet a szervezők elfogadtak.
Pusztító erejű viharfront vonult végig július 7-én Magyarországon, mely a Pest vármegyei polgárőröknek is komoly feladatokat adott. Több helyen dőltek fák autókra, épületekre, vasúti pályára, például Budakeszi határában megsérült egy 22 kilovoltos távvezeték, ami a település teljes áramellátását biztosította. A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke folyamatában monitorozta az átvonuló vihart és az azt követő esetleges teendőket.
A szokásos járőrszolgálatukat teljesítették a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyesület tagjai július 14-én délután amikor észrevették, hogy a település melletti erdős részen ég az aljnövényzet. A polgárőrök azonnal értesítették a tűzoltókat majd nekiálltak oltani. A három polgárőr először a szolgálati autóban tartott poroltót használták, majd lapáttal próbálták korlátozni a tűz tovább terjedését. Erről írtunk itt.
Budaörsi általános iskolásoknak rendeztek bűnmegelőzési bemutató napot június 18-án, melyen a polgárőrök is bemutatkoztak. A rendezvényen a polgárőrök a rendőrökkel, tűzoltókkal, közterület-felügyelőkkel együtt bemutatták munkájukat. Bemutatták milyen egy polgárőr autó, volt motorsimogatás, drogmegelőzési prevenció, de a polgárőrök arról is szívesen adtak tájékoztatást, hogy a diákok kötelező ötven órás közösségi szolgálatát a polgárőrség zászlója alatt is teljesíthetik.
A Magyar Hadtörténeti Múzeum és Intézet Hadisír gondozás osztályának felkérésére a II. világháborúban elesett katonák sírjait exhumálták július 22-én a jászkarajenői temetőben, amikor a feltárás során robbanószer került felszínre. A múzeum munkatársai hamar felismerték a helyzet súlyosságát, ezért segítséget kértek a terület azonnali lezárásához. Míg a tűzszerészek meg nem érkeztek, a polgárőrök biztosították a helyszínt.
Július 26-án ismét polgárőr képzést tartott Vámosmikolán dr. Bilisics Péter, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke. A polgárőrök az előadás után tesztet töltöttek ki, majd a képzésen való részvételt tanúsító oklevelet vehettek át. Az oktatáson készült fotókat megtalálja itt is.
Az országos sajtó, hogy egy bajbajutott nő a nemzetközi kézjellel jelezte az egyik veszprémi benzinkúton a kezelőnek, hogy bajban van. Szerencsére a kutas felismerte a néma segélykérést, azonnal értesítette a rendőrséget és akkor derült fény a szörnyűségre. Az ismert nemzetközi kézjellel kért segítséget egy veszprémi nő az egyik benzinkút dolgozójától, aki felismerte a jelzést, hívta a rendőröket, akik szerencsére gyorsan reagáltak, elfogták az agresszív férfit. A történtek kapcsán újra felhívtuk a figyelmet a kézjelzés felismerése és a teendőkre.
Ez volt a júliusi áttekintés, holnap augusztus hónap történéseiből szemlézünk.
Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!
- Pályázat eszközbeszerzésreA Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség ebben az évben is meghirdette tagegyesületei számára az eszközbeszerzési pályázatát.
- Budaörs utcáinA téli időjárás nem kíméli a budaörsi polgárőröket. Sőt! Talán pont azért fokozódik a karitatív és a közterületi szolgálat ellátásuk is, mert a bűnelkövetők kihasználják a lehetőséget.
- A polgárőr szolgálaton kívül is polgárőrEgy postás kért segítséget egy szolgálaton kívüli polgárőrtől január 29-én Biatorbágynál.
- A 112 háza tájárólAz Országos Polgárőr Szövetség január 27-én, vagyis tegnapelőtt hozzánk küldött kérésének megfelelően ezúton közöljük az ORFK RFI Ügyeleti Főosztály 112-es hírlevelének tavalyi, 4. számát.
- Megbeszéléssel kezdődött az évJó hangulatú évindító, csapatépítő vacsorát tartott szombaton a Fóti Közhasznú Polgárőr Egyesület.
baleset (71) biztosítás (89) Budakeszi (23) Budapest (28) Budaörs (64) bűnmegelőzés (14) Cegléd (17) Ceglédbercel (31) Dunakeszi (28) elfogás (32) elismerés (61) ellenőrzés (15) elsősegélynyújtás (15) eltűnt (19) Halásztelek (15) idős (21) jutalom (19) karácsony (21) katasztrófavédelem (16) keresés (15) kitüntetés (16) kutya (23) képzés (68) környezetvédelem (23) köszönet (27) közbiztonság (16) közgyűlés (18) lovas (66) ló (55) motoros (37) oktatás (66) Piliscsaba (22) pályázat (40) segítségnyújtás (19) tettenérés (15) támogatás (22) Tápiószőlős (26) tűz (27) Tűzeset (21) tűzoltás (29) verseny (23) visszatekintés (15) Vác (17) évértékelés (21) újlengyel (47)












