Útnak indult a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség delegációja Erdélybe, hogy elvigyenek három komondor kölyköt és cserébe hozzanak két székelylovat. De a cserében van egy kis csavar.
Hónap: 2025. november
Frontálisan ütköztek
Két autó ütközött össze frontálisan november 4-én a Budakeszi és Páty közötti útszakaszon.
Méltósággal múlt el a halottak napi hétvége
A mindenszentek ünnepe, illetve a halottak napja minden évben magas prioritással bír a Pest vármegyei polgárőröknél. Nem volt ez másképp’ idén sem.
Futott Abony apraja-nagyja
A hagyományoknak megfelelően, október 23-án tartották meg a Futabony családi sportnapot, amit a helyi polgárőrök is segítettek.
Polgárőr lovas összevonás az ország közepén
Október 25-én Gidrán Major adott otthont az immár hagyományos Őszi Polgárőr Lovas Összevonás az Ország Közepén című rendezvénynek, ami a természetvédelem, a közösségi szolgálat és a szakmai együttműködés jegyében zajlott.
8 gumiabroncs a vármegyei szövetségnek
Újabb pályázatot nyert a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség, aminek köszönhetően október 29-én nyolc új gumiabroncsot vehettek át.