Az év vége lehetőséget ad arra, hogy visszatekintsünk mi történt 2024-ben, ezért mától minden nap felidézzük egy-egy hónap eseményeit. Ma azt nézzük meg, mi történt januárban.

Természetesen sok Pest vármegyei polgárőr volt szolgálatban és töltötte már az év első perceit, óráit is közterületi járőrrel, rendezvények biztosításával vagy készenléttel, ugyanis a vármegyében sok helyen voltak az újévet köszöntő ünnepségek, vigalmak. Információink szerint sehol nem volt nagyobb probléma és ez köszönhető a polgárőrök szakmai felkészültségüknek is.
A budaörsi polgárőröknek viszont már az év első hetében is volt feladatuk, ugyanis segítséget nyújtottak az egyik helyi lakósnak. Mint megírtuk, kutya támadt egy járókelőre a város egyik utcájában, aki a megvadult állat elől a polgárőr bázisra menekült be és kért védelmet, segítséget. Szerencsére a férfi nem sérült meg, de futás közben a telefonját és az iratait is elveszítette.

Januárban folytattuk az előző évben elkezdett internetes biztonsági felvilágosító programunkat is, ennek részeként 11-én a Kibervédelmi Intézet közleményére hívtuk fel a figyelmet. A csalók a Microsoft munkatársainak adják ki magukat és azt állítják, hogy az áldozat számítógépét valamilyen veszély fenyegeti, például, hogy az vírusos lett, és segítenének a problémát elhárítani. Angolul beszélnek, azonban a hívószámot meghamisítják ami magyar telefonszámként jelenik meg a hívott félnél.

A hónap közepén az átlagosnál is hidegebb idő érte el hazánkat, ezért fontosnak tartottuk beszélni a vadon élő állatok, a körülöttünk élő kerti madarak védelméről.
A tagegyesületeket segítendő január közepén kiírtuk az első, a cégautóadó támogatásáról szóló pályázatunkat, amit aztán ez év végéig még öt pályázati felhívás követett.
Január végén pedig légi polgárőr szolgálatról tudósítottunk. Január 28-án szituációs gyakorlatokat, kontúrozó repülést hajtottak végre a motoros sárkányrepülővel, vagyis a tereptől alig néhány méteres magasságban repültek. Erről írtunk itt, illetve mutattuk meg a repülést bemutató videónkat itt:
Holnap február hírei közt fogunk szemezgetni.
Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!
- Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
- Új helyszínen lesz a telki oktatásAz előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnep (18) ünnepség (18)




