Az év vége lehetőséget ad arra, hogy visszatekintsünk mi történt 2024-ben, ezért december 31-ig minden nap felidézzük a 2024-es év egy-egy hónapjának eseményeit. Ma az áprilisban történteket foglaljuk össze.

Nem jól indult számunkra az április, miután 3-án arról értesültünk, hogy Sebestyén Jenő kollégánk elhunyt. Jenőt a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség a saját halottjának tekintette. Ám, míg nekünk lehangoló volt az a nap, ugyanakkor annak az albertirsai embernek bizonyára szép lett, aki az egyik élelmiszerboltban felejtette pénztárcáját, de azt megtalálta az egyik ceglédberceli polgárőr, és teljes tartalmával együtt adta vissza azt tulajdonosának.
Április 7-én a Kerékvár-Békás kerékpáros időfutam biztosításában segédkeztek motoros polgárőreink a Tahitótfalu – Kisoroszi – Tahitótfalu távon. A közúti forgalmat érintő versenyen a motorosok feladata a versenyzők biztonságos és szabályszerű haladásának, valamint a normál közlekedésben részt vevők a verseny által érintett útszakaszon való áthajtásának elősegítése volt.

Áprilisban is folytatódott az illegális szemétlerakások felkutatása, így a Tápiószőlősi Polgárőr Egyesület lakossági bejelentés, illetve járőrözés alkalmával, több ízben tárt fel illegális hulladék lerakásokat.

És a hulladékfelderítéseken túl folytatódott a lovas szolgálatok népszerűsítése is. Lovasaink például április 20-án Jászkarajenőn, a Mini Majorban rendezett lovas rendezvényen vettek részt, ott mutatták be nagy sikerrel a lovas polgárőr szolgálatot.
A hónap végén pedig a természetvédelem fontosságára hívtuk fel a figyelmet. Ugyanis, sokan nem tudják, hogy a polgárőrök nemcsak a közrendet, hanem a természetet is védik. És amikor részt vesznek az önkéntes a természetvédelmi támogató szolgálatban, nem csak közfeladatot látnak el, hanem aktívan hozzájárulnak bolygónk védelméhez is.Miért fontos a polgári természetvédelmi támogató szolgálat? Nos, erről írtunk itt.
Holnap május hírei közt fogunk szemezgetni.
Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!
- Nyársapáton is tanultak a polgárőrök (+ képek)Majd’ hetven polgárőr jött össze szeptember 20-án Nyársapáton, hogy részt vegyen a Pest Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett alapismereti oktatáson.
- Rátámadtak az ikladi polgárőrre!Bokszerrel támadták meg szeptember 15-én az egyik szolgálatban levő ikladi polgárőrt. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett.
- 12. alkalommal szárnyaltak a motoros angyalokMár-már biztos pont a motorosok felvonulásában a polgárőr jelenlét. Mint évek óta már oly’ sokszor, úgy idén is, immár tizenkettedik alkalommal tartották meg A Motorosok is lehetnek Angyalok nevű motoros felvonulást.
- Önkéntesen GombáértVannak, akiknek nem feltétlen pihenést jelent az augusztus. A gombai polgárőrök a nyár közepén is szolgálatban voltak.
- Ilyen volt a kőröshegyi falunap (+ videó)Egy rövid videóval mutatjuk meg milyen volt a Kőröshegyi Falunap, ahol a Pest megyei polgárőrök is részt vettek.
baleset (75) biztosítás (105) Budakeszi (24) Budapest (37) Budaörs (74) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (31) elfogás (39) elismerés (72) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (22) emberkeresés (18) Gomba (20) idős (21) jutalom (23) karácsony (21) katasztrófavédelem (16) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (73) környezetvédelem (26) köszönet (29) közbiztonság (34) közgyűlés (23) lovas (70) ló (57) motoros (45) oktatás (72) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (23) Újlengyel (49) évértékelés (21) ünnepség (17)




