Ez történt 2024-ben. Június

Az év vége lehetőséget ad arra, hogy visszatekintsünk mi történt 2024-ben. A napokban elindított sorozatunkban minden nap felidézzük a 2024-es év egy-egy hónapjának eseményeit.  Ma a június történései közt szemezgetünk.

Minden év júniusának első vasárnapján ünnepeljük a tanárokat, óvónőket és minden pedagógust. Ezt kihasználva a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség idén Nagybörzsönyben köszöntötte a gyermekeket, szép korúakat, pedagógusokat, nevelőket. Az egész napos rendezvényen számos program szórakoztatta a több száz érdeklődőt és bár ingyen volt a szabolcsi töltött káposzta, bolognai spagetti, több fajta rétes, jégkrém, számos zenei és szórakoztató program ment a színpadon, sok ügyességi játék várta a kicsiket, mégis kétségtelen, hogy a gyerekeknek a legnagyobb örömöt a Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület által varázsolt habparty hozta. 

Június 4-én az országosan is ismert és népszerű dr. Zacher Gábor tartott nagyon jó hangulatú előadást Ürümön. A népszerű toxikológus szemléletesen és érthetően beszélt a függőségekről, rávilágítva arra, hogy ez alatt nem csak az általánosságban ismert kábítószerekre kell gondolni, hanem az élet más terén, más szerek és pszichés hatások is mérgezhetik szervezetünket, lelkünket.

Nagyon szurkoltunk Takács Hunor fiatal polgárőrnek, aki június 9-én, Kecskeméten megrendezett lovas íjász versenyen első helyezést ért el. Takács Hunor a saját lovas szakágában 178,65 ponttal szerezte meg az első helyet. Mellette még sok fiatalra lehetünk büszkék, például Hermann Ákosra is, aki ifjúsági válogatott sportoló, és önkéntes munkájával támogatja a Pest vármegyei polgárőröket.

Az Országos Polgárőr Napot idén Tiszafüreden rendezték meg. Hogy az ország minden részéről érkező több ezer polgárőr biztosan jól érezze magát, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség kétezer-ötszáz (!) jégkrémet osztott szét. Természetesen a több mint százhatvan, helyszínen levő Pest vármegyei polgárőr sem maradt ellátatlanul, ők is kaptak bőven enni és innivalót, három fajta rétes és üdítőital is rendelkezésükre állt. Örömünkre szolgál, hogy ezen a rendezvényen kapta meg a „Polgárőr Város” kitüntető címet Isaszeg Város Önkormányzata, illetve a „Polgárőr Község” kitüntető címet pedig a Nyársapáti Község Önkormányzata.

Lovasaink sem tétlenkedtek júniusban. Három Pest vármegyei lovas polgárőr is kiemelkedően szerepelt a június 8-9-én Dunaharasztin megtartott díjlovas és szabadidős versenyen, valamint egy szakmai utazás keretén belül Európa legmagasabban fekvő állandóan lakott falujában, a grúz Ushguliba településen jártak. Ahogy az a beszámolókból kiderült, méltón képviselték a Pest vármegyei polgárőröket.

Holnap július hónap történéseit foglaljuk össze.

Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!


  • Polgárőrök is segítették a mentést a Fogarasokban (+ képek)
    A polgárőr vér nem válik vízzé. Ezt bizonyította két Pest vármegyei polgárőr, amikor magánúton voltak a romániai Fogarasi-havasok legnagyobb tengerszeménél, a Bâlea-tónál, és a meghibásodott kabinos felvonóból embereket kellett kimenteniük.
  • Életet menthetett az empátia
    A polgárőröknél alaptétel, hogy empatikusak embertársainkkal. Sokszor, sokféle módon bizonyították ezt a Pest vármegyei polgárőrök, legutóbb július 15-én Piliscsabán.
  • Több mint 500 óra
    Ennyi szolgálati órát adtak júniusban a gombai polgárőrök, vagyis ötszáz órányi munkával segítették hazánkat, a társadalmat.
  • Összefogással a lovakért
    Összefogással biztosítaná a lovas polgárőr szolgálatok takarmányhátterét a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség.
  • Csak heti 15 perc
    Ha csak hetente tizenöt percet tölt a polgárőr az online tanteremben, jelentősen tudja javítani, fejleszteni szakmai tudását.

baleset (75) biztosítás (98) Budakeszi (24) Budapest (29) Budaörs (70) Cegléd (17) Ceglédbercel (37) Dunakeszi (30) elfogás (35) elismerés (71) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (22) emberkeresés (17) Gomba (18) idős (21) jutalom (22) karácsony (21) katasztrófavédelem (16) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (25) képzés (68) környezetvédelem (26) köszönet (29) közbiztonság (25) közgyűlés (23) lovas (70) (57) motoros (41) oktatás (66) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (19) tettenérés (18) támogatás (26) Tápiószőlős (26) tűz (28) Tűzeset (21) tűzoltás (31) verseny (23) Vác (23) Újlengyel (49) évértékelés (21) ünnepség (16)

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.