Továbbra is ott vannak a gátak mentén a Pest vármegyei polgárőrök, hogy segítsék a Dunán levonuló árhullámmal szembeni védekezést.
Hónap: 2024. szeptember
Fokozódik az árvízhelyzet, Kisoroszi már megközelíthetetlen (+ képek)
Az árhullám vonulásával együtt sajnos egyre több Pest vármegyében az elzárt területek száma. Az ott található ingatlanokban információink szerint idáig nem keletkezett jelentősebb kár. Eltűnt személyről illetve komolyabb sérülésről nem történt bejelentés, ám több személyt már biztonságos helyre kellett kitelepíteni.
Az időjárás is segíti a védekezést
Az istenek is támogatják a Pest vármegye területén árvízvédelmi munkát végző polgárőröket. Helyzetjelentés a tegnapi napról.
Jól haladnak a védelmi munkák (+ képek)
Pest vármegye teljes Duna-menti területén jól haladnak az árvízvédelmi munkálatok, a polgárőrök mindenhol lelkiismeretesen és felelősségteljesen végzik feladatukat.
Polgárőrök is segítik a védekezést
A Duna és mellékfolyóin levonuló árhullám komoly feladatokat ad a környéken élőknek. Szakemberek és önkéntesek tízezrei dolgoznak a gátak mentén.
Dr. Bilisics Péter felhívása
Dr. Bilisics Péter, az Országos Polgárőr Szövetség katasztrófavédelmi alelnökének felhívása az árvízvédelmet segíteni akaró polgárőrök számára.
Csatlakozz szakmai programjaihoz!
A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség (PVMPSZ) lehetőséget kínál, hogy a helyi polgárőr egyesületek is bekapcsolódjanak szakmai programokba, ilyen szakmai program a Vajda Péter Lovas Örökség és Közösségi Fejlesztési Program is.
Ifjú polgárőröknek volt szakmai tábor
Immár a tizenkettedik szakmai képzési táborán van túl a monori polgárőrök ifjúsági tagozata, ami idén Bakonyszentlászlóban volt.
Ezért is érdemes
Újabb köszönőlevél érkezett a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elektronikus postaládájába.
A sofőröknek is át kell állniuk a tanévkezdésre
Bár már másfél hete tart az iskolaszezon, ám Pest vármegye számos településén továbbra is erősített szolgálatokkal segítik a polgárőrök az oktatási intézmények környékén a közlekedési rend fenntartását. Szükséges is a tevékenységük, mert a járművezetők gyakran nem figyelnek a gyerekekre.