Az év vége lehetőséget ad arra, hogy visszatekintsünk mi történt 2024-ben, ezért december 31-ig minden nap felidézzük az év egy-egy hónapjának eseményeit. Ma a márciusban történt fontosabb eseményeket nézzük át.
Március igazán mozgalmasra és pörgőre sikerül a Pest vármegyei polgárőrök számára.

A hónap második napján tartotta tisztújító közgyűlését a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség. Akkor zsúfolásig telt meg a váci PüspökVác rendezvény- és látogatóközpont nagyterme, ahol a Pest vármegyei polgárőrök elfogadták a működéséről szóló beszámolókat, majd a következő öt évre megválasztották a vezetőket, tisztségviselőket. Nagy megtiszteltetés volt, hogy a polgárőröket köszöntötte dr. Beer Miklós, nyugalmazott katolikus püspök, Vida Péter színművész, valamint Mohácsy István Pest Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének tagja is.
A közgyűlést a YouTube-csatornánkon online közvetítettük, de a történteket ebben a kétperces videóban foglaltuk össze:
Március 3-án polgárőrök biztosították a Megye III. egyik futballmérkőzését, 7-én Piliscsaba környékén kerestek eltűnt embert.

A hónap közepén több polgárőrünk is kapott kitüntetést, elismerést. Az Országos Polgárőr Szövetség Gecser Istvánnak adott Év Polgárőre elismerést, Hanga Ferencnek az Év Polgárőr Pedagógusa címet, míg az Év Polgárőr Egyesülete címmel a Vecsés Települési Polgárőr Egyesületet tüntették ki. Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök pedig a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozta dr. Bilisics Péternek, 22-én pedig Mórahalmon kapott hat Pest vármegyei polgárőr elismerést.
Polgárőr képzés volt Szigetszentmiklóson,
majd Tavaszi Nyitány 2024 címmel rendeztek Újlengyelen a lovas polgárőrök számára összevonást. A kora tavaszi csípős reggeli időjárás sem akadályozta meg, hogy Gidrán-Majorban megtartsák az egész napos rendezvényt, ahol a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség lovas polgárőrei mutathatták meg felkészültségüket.
Már természetesnek mondható, hogy forgató stábunk ott is ott volt és videót készített.
Az Országos Polgárőr Szövetség indította el a kormánnyal közös környezetvédelmi projektjét, amihez a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség teljes vállszélességgel csatlakozott.

Mi sem bizonyítja jobban, hogy március 27-én a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyesület már meg is találta az első nagy hulladéklerakást. Ahogy a fotón is látszik, derékig járt a polgárőr a műanyag és hungarocell csomagolóanyagokból illetve építési törmelékből álló veszélyesnek számító hulladékhalomban. Hogy jó, vagy rossz hír, mindenki döntse el maga, de ezután az eset után a polgárőrök még sok esetben találtak illegálisan lerakott szemetet Pest vármegyében.
A hónap sikerekkel zárult, ugyanis 29-én Szigetszentmiklóson, két polgárőr szervezet közös összefogásával sikerült tetten érniük azt a besurranó tolvajt, aki egy ideje már félelemben tartotta a település lakóit.
Holnap április hírei közt fogunk szemezgetni.
Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!
- Tavaszi szárnyalás (+ videó)Bár a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség légi járőr szolgálata télen, a fagyos hidegben is repült, ám tagadhatatlan, a motoros sárkányrepülők gyakoribb megjelenése tavasszal, a szezon kezdetével kezdődik.
- Tetten érték az elkövetőtRajtakaptak a piliscsabai polgárőrök egy illegális szemétlerakót április 8-án, a Pest vármegyei település határában. A környezetszennyezőnek a hulladék lerakása 65000 forintjába került.
- Meglett a kisfiú álombringájaMárcius 26-án eltűnt egy 5 éves kisfiú szinte teljesen új biciklije egy gyömrői ház elől. A rendőrök és polgárőrök közötti szoros együttműködésnek köszönhetően a kerékpár, a gyerek legnagyobb örömére hamar meglett.
- Segítsük a 21 éves polgárőr társunkat!Meghalt egy 21 éves polgárőr édesapja. Gyűjtés indult a holtest külföldről történő hazaszállítására, illetve a temetési költségek csökkentésére, amihez az olvasóink anyagi támogatását is kérjük.
- Áldott húsvétot mindenkinek!Vallástól, nemtől, kortól, bőrszíntől és szexuális hovatartozástól függetlenül kíván mindenkinek áldott, boldog és szeretetteljes húsvétot a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke, illetve a vezetés valamennyi tagja!
baleset (72) biztosítás (92) Budakeszi (23) Budapest (29) Budaörs (68) Cegléd (17) Ceglédbercel (35) Dunakeszi (28) elfogás (35) elismerés (65) ellenőrzés (16) elsősegélynyújtás (16) eltűnt (21) Gomba (15) Halásztelek (15) idős (21) jutalom (20) karácsony (21) katasztrófavédelem (16) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (24) képzés (66) környezetvédelem (26) köszönet (27) közbiztonság (23) közgyűlés (19) lovas (68) ló (56) motoros (39) oktatás (65) Piliscsaba (24) pályázat (43) segítségnyújtás (19) tettenérés (17) támogatás (25) Tápiószőlős (26) tűz (28) Tűzeset (21) tűzoltás (30) verseny (23) Vác (21) Újlengyel (48) évértékelés (21) ünnepség (16)




