Polgárőrök biztosították a Street Food Fesztivált

Közel kilencven polgárőr segítette július 14-16 között a gyömrői Street Food Fesztivált, hogy az odalátogatók biztonságban érezhessék magukat, családtagjaikat, járműveiket.

A három napos nagyszabású rendezvényre a helyi polgárőrök mellett Bagról, Budakesziről, Budaörsről, Törökbálintról, Monorról, Zsámbékról, Ócsáról, Péteriről, Isaszegről, Üllőről és Gombáról mentek az önkéntes segítők, de a Pest Megyei Polgárőr Szövetség KEE csoportja is hatékonyan vett részt a biztosítási feladatokban. A polgárőröket Gyenes Levente, Gyömrő polgármestere kérte segítségül, mert a rendezvényen több nagy koncertet is terveztek és várhatóan négyezer látogatót vártak. A felkérést dr. Bilisics Péter, a Pest Megyei Polgárőr Szövetség elnöke koordinálta. A közel 90 polgárőr a három nap alatt 5 gépkocsival és 2 motorkerékpárral vonult ki és átlag 39 óra/fő szolgálati órát adtak. Feladatuk leginkább a forgalom irányításában, a parkoltatás segítésében, a közönség informálásában való részvétel volt.

A polgárőrök szakszerű és megbízható munkáját minősíti, hogy a rendezvény után dr. Csipler Norbert rendőr alezredes, a Monori Rendőrkapitányság vezetője nevében és megbízásából Dobos Károly rendőr százados írt köszönőlevelet. „Nagyon hálás vagyok és köszönetemet fejezem ki a fesztiválon megjelent és a rendezvénybiztosítási feladatokat ellátó polgárőr egyesületek tagjainak. A polgárőrök az általam meghatározott feladatokat kiemelkedően, precízen, lelkiismeretesen hajtották végre. Fogalmazhatnék úgy is, hogy le a kalappal a teljesítményük előtt – írja Dobos Károly, aki fontosnak tartotta azt is hangsúlyozni, hogy a rendezvényen rendkívüli esemény nem történt és ez nagyban köszönhető a feszes szolgálatot adó polgárőröknek is. – Az eligazítások alkalmával is elmondtam a polgárőröknek, hogy az a létszám, az az összefogás, ami jellemezte a rendezvénybiztosítást részükről, az példátlan és elismerésre méltó!”

Olvassa el ezt is:

  • Az egészségesebb Vácért bringáztak
    Majd négyszáz kerékpáros örömtekerését biztosították a április 19-én, Vácott a Pest vármegyei polgárőrök.
  • Felemelő (+ videó)
    Ezzel a szóval jellemezte Horváth Gábor pilóta azt az érzést, amikor repülhet és felülről nézhet le az alatta elterülő tájra.
  • Tavaszi szárnyalás (+ videó)
    Bár a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség légi járőr szolgálata télen, a fagyos hidegben is repült, ám tagadhatatlan, a motoros sárkányrepülők gyakoribb megjelenése tavasszal, a szezon kezdetével kezdődik.
  • Tetten érték az elkövetőt
    Rajtakaptak a piliscsabai polgárőrök egy illegális szemétlerakót április 8-án, a Pest vármegyei település határában. A környezetszennyezőnek a hulladék lerakása 65000 forintjába került.
  • Meglett a kisfiú álombringája
    Március 26-án eltűnt egy 5 éves kisfiú szinte teljesen új biciklije egy gyömrői ház elől. A rendőrök és polgárőrök közötti szoros együttműködésnek köszönhetően a kerékpár, a gyerek legnagyobb örömére hamar meglett.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Újjáalakult Nagymaroson a Polgárőrség  

Ezt maga Heinczinger Balázs, Nagymaros polgármestere adta hírül büszkén minap a helyi lakosságnak és egyben ország-világnak.

Mint mondta, a Nagymaros Városi Polgárőr Egyesületen belül egy tisztújítási folyamat zajlott le ebben az évben, ami kapcsán újra a figyelem előterébe került, hogy mennyire fontos a szervezethez tartozni és hogy ez mennyire jó dolog.  A polgármester arra buzdít mindenkit, hogy aki szeretne a Polgárőrséghez tartozni, aki szeretne a településért tenni, annak munkáját segíteni, az jelentkezzen. Szeretnének a városban a Polgárőrségen keresztül egy olyan képet mutatni az ott lakók illetve az odaérkezők számára, hogy érezzék, figyelve van a terület, és ha kell segítséget tudnak nyújtani.   

Azt gondolom – mondja Heinczinger Balázs – hogy a Polgárőrség feladata, feladatköre és felelőssége nagy, jó polgárőrnek lenni, jó oda tartozni.

 

  • Az egészségesebb Vácért bringáztak
    Majd négyszáz kerékpáros örömtekerését biztosították a április 19-én, Vácott a Pest vármegyei polgárőrök.
  • Felemelő (+ videó)
    Ezzel a szóval jellemezte Horváth Gábor pilóta azt az érzést, amikor repülhet és felülről nézhet le az alatta elterülő tájra.
  • Tavaszi szárnyalás (+ videó)
    Bár a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség légi járőr szolgálata télen, a fagyos hidegben is repült, ám tagadhatatlan, a motoros sárkányrepülők gyakoribb megjelenése tavasszal, a szezon kezdetével kezdődik.
  • Tetten érték az elkövetőt
    Rajtakaptak a piliscsabai polgárőrök egy illegális szemétlerakót április 8-án, a Pest vármegyei település határában. A környezetszennyezőnek a hulladék lerakása 65000 forintjába került.
  • Meglett a kisfiú álombringája
    Március 26-án eltűnt egy 5 éves kisfiú szinte teljesen új biciklije egy gyömrői ház elől. A rendőrök és polgárőrök közötti szoros együttműködésnek köszönhetően a kerékpár, a gyerek legnagyobb örömére hamar meglett.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Továbbra is keressük Komjáti nénit

Elhagyta a kórházat és ismeretlen helyre távozott már több mint egy hete az egyik polgárőr bajtársunk hozzátartozója, Komjáti Istvánné.

Komjáti Istvánné

Közel száz fő megfeszített erővel keresi már napok óta a polgárőr társunk hozzátartozóját, aki elhagyta a Jahn Ferenc kórházat és azóta eltűnt. A polgárőrök az illetőt gyalog, kutyával és drónnal is kutatják, ez idáig sajnos eredménytelenül. Mivel relatív civilizált helyen történt az ügy, továbbá, ha tömegközlekedésre szállt ennyi idő alatt valakinek bele kellett volna akadnia – mert például nem fizet valahol – a polgárőrök a keresést tovább folytatják.

Komjáti Istvánné alacsony termetű, görnyedt testtartású, haja vörös. Eltűnésekor sötét nadrágot és csíkos felsőt viselt.

Kérjük, aki Komjáti Istvánné tartózkodási helyéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést Pest Megyei Polgárőr Szövetség ügyeletére a +36 20 400-2591 telefonszámon, vagy a Rendőrség 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Segítettek embercsempész elfogásában

Július 3-án vasárnap a késő délutáni időben kérték a monori rendőrök a helyi polgárőrök segítségét egy embercsempész felkutatásához és elfogásához.

Fotó: Police.hu

Nagy Zoltán a Monori Polgárőr Közhasznú Egyesület elnökének beszámolója szerint két polgárőr azonnal elindult, hogy a Rendőrség segítségére legyen.

A hatóság tájékoztatása szerint egy szerb állampolgárságú férfit kellett keresni Monor külterületi részén, ahol valószínűsíthető volt az elrejtőzése – adta hírül Nagy Zoltán. – Az egyik feltételezett hely környékén megállva látták, hogy egy szerb rendszámú gépjármű jelent meg, aminek vezetőjét a rendőrök igazoltattak majd azonnal elfogtak, mivel a keresett embercsempész segítségére sietett. Sz. G. polgárőr által beszerzett információk alapján a keresés tovább folytatódott és végül Monor város belterületén sikerült a keresett személyt közös erővel elfogni.

Olvassa el ezt is:

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Polgárőrök is keményen dolgoztak, hogy Solymáron újra legyen ivóvíz

A solymári polgárőrök a helyi önkormányzattal, a Katasztrófavédelem és a Honvédség illetékeseivel együttműködve erejüket megfeszítve dolgoztak az ivóvíz-hiány okozta katasztrófahelyzet elhárításán.

A solymári polgárőrök már szerdán elkezdték a feladatokat amikor hangosbemondón keresztül tájékoztatták a lakosságot az I. fokú vízkorlátozás elrendeléséről és kérték, hogy az automata öntözőberendezéseket illetve a vízhálózatról tömlővel való locsolást függesszék fel illetve takarékoskodjanak. Az Operatív Törzs csütörtöki megalakulását követően a polgárőrök vízosztásban, lakossági fórum biztosításában, honvédségi vízszállító járművek kísérésében, illetve a honvédség által biztosított 8000 liter zacskós víz lepakolásában segédkeztek, illetve 0-24 órás telefonügyeletet biztosítottak.

Szolgálatainkat lehetőségeinkhez mérten szerveztük és a családot, barátokat háttérbe szorítva az összes szabadidőnket a solymáriak segítségére áldoztuk – mondja Komorócki Máté, a Solymári Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület polgárőr-szolgálatvezetője. – Az illetékes szervek munkájának eredményeképp vasárnap reggelre Solymár minden pontján újra folyt a vezetékes víz, a tározók közül mindegyik tele van.

Olvassa el ezt is:

  • Az egészségesebb Vácért bringáztak
    Majd négyszáz kerékpáros örömtekerését biztosították a április 19-én, Vácott a Pest vármegyei polgárőrök.
  • Felemelő (+ videó)
    Ezzel a szóval jellemezte Horváth Gábor pilóta azt az érzést, amikor repülhet és felülről nézhet le az alatta elterülő tájra.
  • Tavaszi szárnyalás (+ videó)
    Bár a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség légi járőr szolgálata télen, a fagyos hidegben is repült, ám tagadhatatlan, a motoros sárkányrepülők gyakoribb megjelenése tavasszal, a szezon kezdetével kezdődik.
  • Tetten érték az elkövetőt
    Rajtakaptak a piliscsabai polgárőrök egy illegális szemétlerakót április 8-án, a Pest vármegyei település határában. A környezetszennyezőnek a hulladék lerakása 65000 forintjába került.
  • Meglett a kisfiú álombringája
    Március 26-án eltűnt egy 5 éves kisfiú szinte teljesen új biciklije egy gyömrői ház elől. A rendőrök és polgárőrök közötti szoros együttműködésnek köszönhetően a kerékpár, a gyerek legnagyobb örömére hamar meglett.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Elment egy örökmozgó

Hosszan tartó, súlyos betegséggel szembeni harcba belefáradva tegnap éjszaka, 65 éves korában elhunyt Szél Pál, a Százhalombattai Közbiztonsági Egyesület elnöke, az Országos Polgárőr Szövetség Sportegyesületének vezetője.

Szél Pali a Polgárőrség és a százhalombattai sport központi alakja volt. Hat danos judo mester, akiből nagyon kevés van csak az országban, rangos küzdősportos bajnoki címek birtokosa, ultra kemény rögbi csapatkapitány, számos girja kettlebell – a többi között országos és Európa-bajnoki – aranyérem birtokosa. Közel harminc éven át önkormányzati képviselő a szomszédvárban, minden választást egyéniben nyerve, a százhalombattai sportbizottság örökös elnöke.

A sport népszerűsítésében mindig lehetett rá számítani. Óriási energiákat fektetett a sportélet felvirágoztatásába, egy csomó sportágban otthonosan mozgott. A polgárőrségen belül ő honosította a lövészversenyeket illetve az 1956-os emlékfutást. Utolsó terve – egy térségi, regionális judo iskola felépítése – már nem az ő feladata lesz.

A Pest Megyei Polgárőr Szövetség részvétét nyilvánítja a gyászló családnak!

Olvassa el ezt is:

  • Az egészségesebb Vácért bringáztak
    Majd négyszáz kerékpáros örömtekerését biztosították a április 19-én, Vácott a Pest vármegyei polgárőrök.
  • Felemelő (+ videó)
    Ezzel a szóval jellemezte Horváth Gábor pilóta azt az érzést, amikor repülhet és felülről nézhet le az alatta elterülő tájra.
  • Tavaszi szárnyalás (+ videó)
    Bár a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség légi járőr szolgálata télen, a fagyos hidegben is repült, ám tagadhatatlan, a motoros sárkányrepülők gyakoribb megjelenése tavasszal, a szezon kezdetével kezdődik.
  • Tetten érték az elkövetőt
    Rajtakaptak a piliscsabai polgárőrök egy illegális szemétlerakót április 8-án, a Pest vármegyei település határában. A környezetszennyezőnek a hulladék lerakása 65000 forintjába került.
  • Meglett a kisfiú álombringája
    Március 26-án eltűnt egy 5 éves kisfiú szinte teljesen új biciklije egy gyömrői ház elől. A rendőrök és polgárőrök közötti szoros együttműködésnek köszönhetően a kerékpár, a gyerek legnagyobb örömére hamar meglett.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Égett a textilüzem Dabason

Kigyulladt és szinte teljes terjedelmében égett egy üzemépület június 30-án, Dabason. A mintegy hatszáz négyzetméteres lemezborítású épületben textilipari alapanyagok és eszközök voltak.

A dabasi, a monori, a fővárosi és a szigetszentmiklósi hivatásos valamint a délegyházi és az ócsai önkéntes tűzoltók a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat irányítása mellett hét vízsugárral fékezték meg a lángokat, ami egy családi házat és más ingatlanokat is veszélyeztetett.

A Pest Megyei Polgárőr Szövetség 24 órás Szakmai Ügyeletén dr. Bilisics Péter azonnal intézkedett, hogy több tucat polgárőr segítséget nyújtson a katasztrófa elhárítása során. Elsősorban forgalomirányítás, zárás, jelzőőri feladatokat láttak el a rendőrökkel közösen és ismét saját pénzen vásárolt ásványvizeket osztottak ki. A megyei elnök elmondta, hogy a dabasi, ócsai, nagytarcsai és a ceglédberceli polgárőrök több órán keresztül példásan helyt álltak, de a gyáli polgárőrök is készenlétben voltak.

Olvassa el ezt is:

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Saját pénzükön osztottak vizet a dugóban

Június 29-én délután, a legmelegebb órákban történt baleset az M4 autópályán Üllő és Vecsés térségében, amiért több kilométer hosszan feltorlódtak a gépjárművek. A dugóban polgárőrök is bennragadtak, akik felmérve a helyzet súlyosságát értesítették a történtekről a Pest Megyei Polgárőr Szövetség elnökét.

Dr. Bilisics Péter amint tudomására jutott az eset és a vele járó torlódás azonnal értesítette azon egyesületek vezetőit, akik a környéken segítség gyanánt számba vehetőek. A Ceglédberceli Polgárőr Egyesület tagjai rögvest gépkocsiba pattantak és több zsugornyi hűtött ásványvízzel felvértezve a megadott útszakaszra siettek, hogy a dugóban veszteglők szomját némiképp enyhítsék.

A társadalmi szerepvállalás és az önzetlen segítségnyújtás ismét bebizonyította szükségességét és ezt megerősítette az a sok köszönet, amit a vizet osztó polgárőrök az autósoktól kaptak.

Dr. Bilisics Péter – aki egyébként az Országos Polgárőr Szövetség katasztrófavédelmi alelnöke is – külön köszönetét fejezi ki Török Józsefnek, Ceglédbercel polgármesterének a segítőkész hozzáállásért.

Olvassa el ezt is:

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.