Magas rangú elismerések az Országos Polgárőr Napon

Dunapataj-Bakodpusztán tartották meg június utolsó szombatján az Országos Polgárőr Napot, melynek keretén belül kitüntetéseket, elismeréseket is átadtak. A rendezvényre a Pest Megyei Polgárőr Szövetség ingyen 2500 adag jégkrémet – hűtőkocsival a helyszínre szállítva – ajánlott fel.

Pest megyei polgárőrök egy csoportja az Országos Polgárőr Napon

A Bács-Kiskun megyei településen több mint kétezer polgárőr előtt adták át a „Polgárőr város” elismerő címet Kerepes, illetve „Polgárőr község” elismerő címet Inárcs településnek, mely jól jelzi, hogy a helység vezetése kiemelkedően támogatja a helyi polgárőr szervezeteket, illetve fokozottan figyel a lakók közbiztonságának megerősítésére.

Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a polgárőrmozgalomban hosszú évek óta végzett tevékenysége elismeréseként, a Polgárőr Érdemkereszt Arany Fokozata kitüntetésben részesítette Simonyi Zsoltot, a Polgárőrség Szentendre társelnökét, valamint Kaldenekker Kornél Józsefet, a Jégtrade Kft. kereskedelmi igazgatóját aki a Pest Megyei Polgárőr Szövetséget kiemelkedően támogatja.

Simonyi Zsoltnak gratulál az országos rendőrfőkapitány aki mellett dr. Túrós András áll, kezében a Polgárőr Érdemkereszt Arany Fokozata kitüntetéssel (Fotó: OPSZ)

Dr. Károlyi László, a Magyar Posta Zrt. biztonsági főigazgatója pedig a Polgárőrségért és a Magyar Posta biztonsága érdekében végzett kiemelkedő tevekénységéért a „Posta Biztonsága” érmet adományozta Pálinkás Enikőnek, az Úri Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület elnökének.

Gratulálunk minden jutalmazottnak.

Olvassa el ezt is:

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Szegény nő azt sem tudta hol van

Egy eltévedt, zavart elméjű asszonyon segítettek a piliscsabai polgárőrök június 23-án este.

Június 23-án este 20 óra után nem sokkal kapta a Piliscsabai Polgárőr Egyesület a lakossági bejelentést, hogy a Kálmán király úton a bokrok közül egy zavartan viselkedő nő mászott ki. A Polgárőrség és az egyik biztonsági szolgálat járőre a helyszínre ment, ahol megtalálták a hölgyet, aki segítségre szorult. Mint kiderült szolnoki lakos, pszichiátriai kezelés alatt áll, ráadásul tegnap távozott a kórházból.

A nő ráadásul összefüggéstelenül beszélt, ezért a polgárőr és a biztonsági szolgálat munkatársa felelőtlenségnek gondolta útjára engedni őt, ezért értesítették a Rendőrséget illetve a Mentőszolgálatot.

A hölgyet a mentők további kivizsgálásra a legközelebbi pszichiátriára szállították el. 

Olvassa el ezt is:

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Egy nap két tűzeset

Izgalmasra sikeredett a tápiószőlősi polgárőrök vasárnapja, ugyanis két tűzeset oltásánál is elkelt a segítségük.

Június 19-én délelőtt, nem sokkal 10 óra után Tápiószőlős központjában tűz ütött ki egy állattartó gazda udvarán, ahol az állatok és a takarmány mellett a lakóingatlan is veszélyben volt.
A készenlétvezető a 112-es segélyhívószámon értesítette a tűzoltókat majd a helyszínre sietve felvette a kapcsolatot a budapesti katasztrófavédelmi irányítással illetve a vonuló ceglédi tűzoltó rajokkal, és azok kiérkezéséig elvégezte az ingatlan elektromos- és gázhálózatról történő leválasztást. A környéken lakók azonnal a gazda segítségére siettek, és mivel félő volt, hogy füstmérgezést kaphatnak, ezért a készenlétvezető egy mentőautót is a helyszínre kért.

Alig végeztek a tűzoltók a kármentési munkákkal, amikor a Tápiószőlősi Polgárőr Egyesület készenlétvezetőjének a 311-es főút Ceglédhez közeli részén beazonosítatlan tüzet jeleztek.
Mivel a ceglédi tűzoltók még a visszaszerelést és a tartályfeltöltést végezték, ezért a polgárőrök elindultak a jelzett káresethez. Felvették a kapcsolatot a budapesti irányítással, jelentették a tűz pontos helyét és tájékoztatást adtak annak paramétereiről. Egy mezőgazdasági telephelyen a felhalmozott gumiabroncsok égtek.

Olvassa el ezt is:

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Jól gondolja meg, megnyitja-e!

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet riasztást adott ki Emotet malware terjedésével kapcsolatban, mely újabban excel fájlokkal terjed.

Az NBSZ NKI tapasztalatai alapján a malware terjesztésére irányuló e-mail tevékenység az elmúlt időszakban ugrásszerűen megemelkedett. Elsősorban szenzitív adatok megszerzésére tesz kísérletet, mint például banki adatok, böngészőben mentett adatok, különböző azonosítók, emellett billentyűzetfigyelési funkcióval is rendelkezik, és zsarolóvírus telepítésre is alkalmas. Egyes változatai az áldozat postafiókjának felhasználásával terjesztik tovább a malware-t.

Az Emotet terjesztése jellemzően fertőzött MS Office dokumentumokkal történik, a jelenlegi kampányban a támadók elsősorban Excel állományokon keresztül kísérlik meg telepíteni a káros tartalmat. Az Emotet ezen variánsának egyik jellemzője, hogy terjesztése során korábban megszerzett e-mail üzenetek kerülnek felhasználásra, amelyre „válasz”-ként küldik a káros tartamú e-mailt. A levelekben jelszóvédett ZIP állomány található, illetve a kibontáshoz szükséges jelszót is tartalmazza, amely az állomány futtatásához szükséges.

Ezért javasoljuk, ha valakitől kap egy tömörített fájlt és a levélben megadják a jelszót is, mindig legyen óvatos. Csak ellenőrzött fájlt nyisson meg és/vagy csomagoljon ki!

További részletek itt olvashat.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Új autóval gazdagodott a pilisvörösvári polgárőrség

Új szolgálati gépjárművet kapott a Liget Polgárőr Egyesület 2022 június 16-án Pilisvörösváron, melyet Schuck Bálint, a polgárőr egyesületelnöke vett át Fetter Ádám polgármestertől.

Fetter Ádám gratulál Schuck Bálintnak

Mint arról a polgárőrség a facebook oldalán hírt adott, a városvezetés még az előző évben határozta el, hogy érdemeik elismeréseként szeretné az egyesület tevékenységét támogatni munkaeszközök bővítésével is.

Rengeteg helyen, helyzetben volt szükség a polgárőrök munkájára az elmúlt években, amit szerettünk volna megköszönni nekik azzal, hogy egy korszerű autót biztosítunk a számukra – mondta Fetter Ádám a Suzuki Vitara átadásakor.

Az új szolgálati gépjárművel még hatékonyabban tudjuk elvégezni a ránk bízott munkát, felszereltsége miatt sokkal több helyre tudunk eljutni, valamint korszerűsége miatt sokkal több szolgálati órát tudunk kint tölteni – mondta Schuck Bálint, aki ezzel is köszönetét fejezte ki Pilisvörösvár Város Önkormányzatának az új és korszerű gépjárműért.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Miért fontos a gépjárműadó időben történő befizetése és elszámolása

Mint ismeretes a Kormány az extraprofit adóról szóló 197/2022. (VI.4.) Korm. rendeletében 2022. július elsejétől megemelte a cégautóadót. Az emelés átlagosan 86 százalékos, mely érinti valamennyi személygépjárművel rendelkező egyesületünket és a területi szövetséget is. A többlet terhet póttámogatások megszerzésével és költségvetési átcsoportosítással tudja biztosítani az Országos Polgárőr Szövetség vezetése, melynek érdekében dr. Túrós András megkezdte a tárgyalásokat.

Az első emelt összegű cégautóadó bevallást és befizetést, tekintettel a negyedéves kötelezettségre, 2022. október 20-ig kell teljesíteni. Bízunk benne, hogy addigra megoldódik a többlet adó finanszírozásának kérdése.

Dr. Szigeti László az Országos Polgárőr Szövetség gazdasági és pénzügyi elnökhelyettese körlevélben hívja fel a figyelmet arra, hogy a II. félévi támogatás átutalásának feltétele a cégautóadó 1. félévi határidőben történő befizetése és elszámolása, melyet dr. Bilisics Péter, a Pest Megyei Polgárőr Szövetség elnöke ezúton tesz közzé.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Videón a határvédő polgárőrök köszöntése

A Pest Megyei Polgárőr Szövetség különleges díjak átadásával és könnyed, szórakoztató délutáni programsorozattal köszönte meg május 29-én Halásztelken, a megye polgárőrei által a határvédelem érdekében végzett kiemelkedő és áldozatvállalástól sem mentes munkáját. Erről készült egy rövid hangulatvideó, melyet ajánlunk mindenki figyelmébe.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Videó a határról

Egy hangulatvideót készítettek a határon szolgálatot teljesítő Pest megyei polgárőrök dr. Bilisics Péternek, melyet 2022. május 29-én Halásztelken mutattak be.  

Olvassa el ezt is:

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Tisztelet és köszönet a határt védő polgárőröknek (+ fotók)

A Pest Megyei Polgárőr Szövetség különleges díjak átadásával és könnyed, szórakoztató délutáni programsorozattal köszönte meg május 29-én Halásztelken, a megye polgárőrei által a határvédelem érdekében végzett kiemelkedő és áldozatvállalástól sem mentes munkáját.

A déli határvédelem megerősítése okán tartott elismerések átadása előtt dr. Bilisics Péter, a Pest Megyei Polgárőr Szövetség elnöke elmondta, hogy a 2015-ös migránsáradatot követően és az azóta is fennálló nyomás után már semmi nem lesz olyan, mint régen. „Sokat gondolkodom azon, hogy milyen lesz ezután. Újraindulás, vagy újra indulás?  Óriási a különbség. Szubjektív meggyőződésem, hogy az utóbbira kell számítani. Szerintem semmi nem lesz olyan és semmi nem lesz ugyanúgy, mint régen. Egy másik életformára kell berendezkednünk, hisz a körülöttünk zajló események, azzal együtt, hogy rengeteg kárt, szörnyűséget és nehézséget okoztak, felnyitották a szemünket arra, hogy mik az igazán fontos dolgok. Szeretet, barátság, harmónia önmagunkkal és környezetünkkel, szüleinkkel és gyermekeinkkel megélt pillanatok, a nyugalom.”

Dr. Bilisics Péter: A mai kor elvárásai szerint végezzük munkánkat, amelynek legfőbb értékei a közösség ereje, a feladathoz való alázat, a magas szintű szakmai felkészültség, de talán legfontosabbként a rászoruló ember valódi szolgálata

Az elnök rávilágított arra is, hogy a hit védelme és a szegények szolgálata az emberiség kezdete óta nemes feladat sőt, több mint kilencszáz éve ez minden Máltai szervezet jelmondata. Világos cél, világos feladat.

Napjainkban polgárőrként példamutatásunkkal, a szegényekhez, bajbajutottakhoz való odafordulásunkkal, szeretetünkkel próbálunk szolgálni. A mai kor elvárásai szerint végezzük munkánkat, amelynek legfőbb értékei a közösség ereje, a feladathoz való alázat, a magas szintű szakmai felkészültség, de talán legfontosabbként a rászoruló ember valódi szolgálata.”

Dr. Bilisics Péter a Magyar Hősök Emléknapja kapcsán nem felejtett el megemlékezni a világháborúkban elesett katonákról és elhunyt civilekről, illetve az egyetemes Gyermeknap apropóján nem felejtette el köszönteni a polgárőr gyermekeket sem.

Ami a számokat illeti, a határvédelem kapcsán dr. Bilisics Péter elmondta, hogy ez év március elejétől május végéig 5088 óra társszervekkel közös és önálló szolgálatot adtak a Pest megyei polgárőrök, amiből 24 óra kutyás és 132 óra lovas szolgálat volt. Elfogtak három embercsempészt, megakadályoztak 347 migránsáttörést.

Dr. Bilisics Péter: A segítő, karitatív polgárőrök ismét bebizonyították, hogy segítségükre minden körülmények között, a hátárvédelemben is számíthat a lakosság

A határsértők és embercsempészek változatos módszereket alkalmaznak. Drónokkal felderítik az érintett határszakaszokat, szervezetten járműveken megbújva, alagutat ásva, kerítésbontással vagy létrákkal próbálnak átjutni a határon. Egyre gyakoribbá váltak a rendőröket és katonákat közvetlenül vagy közvetve érő támadások. Többször megtörtént, hogy az embercsempészek a rendőröket vagy a többi közlekedőt veszélyeztetve igyekeztek kibújni az intézkedés alól. Jelentősen megnőtt és folyamatosan nő a migrációs támadás. A nyomás óriási a polgárőrökön is, leginkább az éjszakai szolgálat alatt. A polgárőrök önként, szabadidejük terhére a déli határon látnak el szolgálatot. várakozásokon felül, sikeresen teljesítik a határvédelmet. Békeidőben, civil önkéntesként, fegyver és védőeszközök nélkül, gyakorlatilag harci feladatot látnak el és hősiesen teljesítik a rendőrség irányításával kiszabott feladatokat. A segítő, karitatív polgárőrök ismét bebizonyították, hogy segítségükre minden körülmények között a hátárvédelemben is számíthat a lakosság.”

A köszöntő és értékelőbeszéd után elismeréseket adtak át a határvédelemben kiemelkedő szerepet vállaló polgárőröknek. 

Az ünnepélyes program után a szórakozás és jó hangulat vette át a szerepet. A Malonyai kastély udvarán rackából rotyogott a pörkölt, harcsából készült a halászlé. Miközben a Pest megyei motoros polgárőröknél hatósági szemlét tartottak, aközben a gyermekek óriás dzsengát építhettek, memóriajátékot játszhattak, a felnőttek pedig Trabantokkal mehettek élménytúrára, kutyás és motoros bemutatót nézhettek, illetve a Voice című tehetségkutatón megismert Weisz Viktor élő koncertjét élvezhették.

(Lőwinger)

A rendezvényen az alábbi polgárőrök kaptak elismerést
Anderle Lambert (Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyesület), Birta Norbert (Vecsés Települési Polgárőr Egyesület), Bobek Antal (Kiskunlacházi Polgárőr Egyesület), Bodor Mihály (Monori Polgárőr Közhasznú Egyesület), Botos Gábor (Budaörsi Polgárőr és Katasztrófavédelmi K.E.), Cziráné Bölcskei-Molnár Mónika (Bag Polgárőrség Egyesület), Fetter Gábor (Tápiószőlősi Polgárőr Egyesület), Fülöp István (Kiskunlacházi Polgárőr Egyesület), Gabrucza Marianna (Polgárőrség Bűnmegelőzési és Önvédelmi Egyesület), Hanek Gábor (Vecsés Települési Polgárőr Egyesület), Hrovatin Alex Márk (Vecsés Települési Polgárőr Egyesület), Ifj. Halupka István (Tápiószőlősi Polgárőr Egyesület), Jámbor Csaba (Bag Polgárőrség Egyesület), Kengyel Pál (Kiskunlacházi Polgárőr Egyesület), Király Miklós (Pátyi Bűnmegelőzési és Katasztrófavédelmi Polgárőr egyesület), Koncz Tamás (Vecsés Települési Polgárőr Egyesület), Kóródi Kristóf (Vecsés Települési Polgárőr Egyesület), Kun László György (Budaörsi Polgárőr és Katasztrófavédelmi K.E.), Megyes Győző Mihály (Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyesület), Megyes Rómeó Márk (Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyesület), Nádai-Nagy Péter (Dunaharaszti Városi Polgárőr Egyesület), Nagy Miklós (Dunavarsányi Polgárőr Egyesület), Nagy Miklósné (Dunavarsányi Polgárőr Egyesület), Nagy Róbert (Kiskunlacházi Polgárőr Egyesület), Neu Alexandra (Polgárőrség Bűnmegelőzési és Önvédelmi Egy.), Páli Mátyás (Kiskunlacházi Polgárőr Egyesület), Palla László István (Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyesület), Pap István (Kiskunlacházi Polgárőr Egyesület), Papp Imre László (Kiskunlacházi Polgárőr Egyesület), Pártos Ágnes Orsolya (Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyesület), Pipó László (Budakeszi Városi Polgárőr és Katasztrófavédelmi Egyesület), Pozsgai Antal Gábor (Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyesület), Szabó Balázs András (Hegyőrség Törökbálint Polgárőr Egyesület), Szabó Kristóf (Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyesület), Szentmiklósi Dániel Máté (Budakeszi Városi Polgárőr és Katasztrófavédelmi Egyesület), Sziráki Anna (Polgárőrség Bűnmegelőzési és Önvédelmi Egy.), Szita Martin Botond (Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyesület), Tassi László (Monori Polgárőr Közhasznú Egyesület), Tóth Attila (Nagytarcsai FLEX Polgárőr Egyesület), Tóth Norbert Attila (Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyesület), Villányi László (Polgárőrség Bűnmegelőzési és Önvédelmi Egy.), Zahalka Dániel Tamás (Nagytarcsai FLEX Polgárőr Egyesület), Zanathy Anett (Cegléd-Bede Polgárőr Egyesület), Sziráki András Mihály (Budaörsi Polgárőr és Katasztrófavédelmi K.E.), Kiss Buda Tamás (Budaörsi Polgárőr és Katasztrófavédelmi K.E.), Csajkás Zsolt (Halásztelki Polgárőr Egyesület), Bódy Géza (Halásztelki Polgárőr Egyesület), Kerekes Katalin (Zsámbéki Városőrség Polgárőr Egyesület), Kovács Gábor (Halásztelki Polgárőr Egyesület).

Olvassa el ezt is:

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.