Január 9-én a reggeli órákban közlekedési baleset szemtanúja volt Gyömrőn az éppen arra járó egyik Pest megyei polgárőr. Azonnal megállt segítséget nyújtani, amihez szerencsére többen is csatlakoztak.
PVMPSZ Sajtószolgálat
Életmentésben segített az ifjú polgárőr
Életmentésben vett részt a Hegyvidéki Polgárőrség ifjú polgárőre, aki mesterséges lélegeztetésben részesítette január 5-én reggel Budapesten, az egyik villamosmegállóban összeesett középkorú férfit.
Polgárőr és rendőr együtt mentették meg a kislányt
A pilisvörösári polgárőrhöz január 2-án érkezett a jelzés, hogy egy kislány a Pilis-tető közelében rosszul lett, segítségre van szüksége.
Rendőrök munkáját segítették
Hétfőn napközben a pilisjászfalui polgárőrök közös szolgálatot láttak el a pilisvörösvári rendőrőrs járőreivel, mely nem várt fordulattal ért véget.
A téli erdőt is vigyázzák a polgárőrök
A Pilisszentlászlói Polgárőr- és Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai az év végén is vigyázzák a természetet. December 9-én Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársával végeztek közös természetőri szolgálatot.
Polgárőröknek vitt csomagot a mikulás
A Gombai Polgárőr Egyesület mikulása (Ölvedi János) kísérőivel együtt a hagyományokhoz hűen idén is útnak indult, hogy mikulás napi ajándékot adjon a polgárőr társainak, ezzel is elismerve és megköszönve az önkéntes munkájukat.
Polgárőr autóval érkezett a mikulás
Az ország számos részén volt rá példa, hogy a mikulás a polgárőröktől kért segítséget azért, hogy az ajándékokat el tudja juttatni az arra érdemes gyerekeknek, felnőtteknek. Így történt ez idén a Pest megyei Kiskunlacházán is.

Idén is megtartották Kiskunlacházán a Petőfi Művelődési Központ, a Családsegítő és Gyermekjóléti szolgálat, valamint a Kiskunlacházi Polgárőr Egyesület közös programját, melynek fő eseménye a mikulás megérkezése volt. A szervezők közt hat helyi polgárőr várta a helyszínen az ősz szakállút, aki sok-sok ajándékot hozott magával. Cserébe a mikulás verset, alkalomhoz illő éneket és rajzokat kapott a megajándékozott gyermekektől.
A sok boldog szempár láttán mi polgárőrök is fel tudunk töltődni és újult erővel állunk az ünnepi feladatok elé – mondta Gréczi Zoltán Péter, a Kiskunlacházi Polgárőr Egyesület elnöke.




Rászorulóknak segítettek
A Szigetcsépi Polgárőr Egyesület tagjai a község rászoruló családjainak gyűjtöttek tartós élelmiszereket december 4-én.

A Szigetcsépi Polgárőr Egyesület csapata gyűjtést szervezett a községben élő rászoruló családok megsegítésére. A tartós élelmiszerekből álló csomagokat mikuláskor juttatják el az érintetteknek. A polgárőrök figyeltek arra is, hogy a csomagokban a gyereke is megtalálják a nekik kedvezőt, így a liszt, cukor, olaj, száraztészta, tea, kávé, lekvár és konzervek mellett ott lapult a mikulás, a kakaópor és a szaloncukor is.

A polgárőrök ebben a hónapban még egy akciót szerveznek, aki most nem tudott adományozni, az december 11-én még megteheti. Az adományra karácsonykor is szükség lesz.
Eredményes a polgárőr-rendőr közös szolgálat
Novemberben már két alkalommal látott el közös szolgálatot az új körzeti rendőr megbízottal a Pilisszentlászlói Polgárőr- és Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Mindkét alkalommal eredményesen, ellenőrzésekkel telt a járőrszolgálat.
Illegális gumilerakatot számoltak fel a polgárőrök
Nyolc (!) pótkocsi mennyiségű gumihulladékot szedtek össze a bényi polgárőrök minap. 12 polgárőr 2 napon keresztül gyűjtötte össze az autógumikat, hogy megtisztítsák a környezetet.